Várpalota

2014.07.10. 11:11

Vokla János az új várpalotai parancsnok

Vokla János alezredes váltja Fürst Tamás ezredest az MH Bakony Harckiképző Központ élén.

Szabó Péter Dániel

A várpalotai székhelyű katonai alakulat új parancsnokának beiktatására, s az átadás-átvételi ünnepségre csütörtökön került sor a Kossuth-laktanyában. Az alakulótéren felsorakozott állomány, a térség polgármesterei, valamint a társ- és partnerszervezetek képviselői előtt Orosz Zoltán altábornagy, a honvéd vezérkar főnök helyettese, valamint Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) vezetője is méltatta a 12 év után távozó Fürst Tamás ezredest, aki az MH ÖHP Civil-Katonai Kapcsolatok Főnökség főnökeként szolgált tovább Székesfehérváron.

A leköszönő ezredes meghatódva búcsúzott katonáitól, egyben méltatta utódját, aki évek óta parancsnok-helyettesként dolgozott mellette, így jól ismeri a katonai szervezet működését.

A leköszönő parancsnok meghatódva búcsúzott katonáitól és a civil alkalmazottaktól. – Ma is jól emlékszem arra a napra, amikor 2002 tavaszán átvettem az alakulat parancsnoki beosztását. Az elmúlt több mint egy évtizedben a folyamatos fejlesztés és szakmai fejlődés útján jártunk, amelyben mindig számíthattam a központ kiválóan felkészült állományára – mondta el a pályafutását Székesfehérváron, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Civil és Katonai Kapcsolatok Főnökség főnökeként folytató Fürst Tamás, aki ezt követően átadta a csapatzászlót az MH BHK-t július 1-től központparancsnokként vezető Vokla János alezredesnek.

Az új központparancsnok köszöntő beszédében kiemelte, nagy megtiszteltetés, egyben komoly felelősség átvenni a Magyar Honvédség 100 éves múlttal rendelkező alakulatának vezetését. –  Célom, hogy a katonai szervezet a jövőben Várpalota és térségének szerves részeként, hatékonyan működjön, s interaktívabb kapcsolat alakuljon ki a civil társadalom és a honvédség között. Közös céljainkat vezérelje a harckiképző központ jelmondata: bátorság, hűség és kitartás – jelentette ki Vokla János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!