Városlőd

2017.06.24. 13:55

Halat és vadat

VÁROSLŐD Évről évre egyre népszerűbb a Kálvária-völgyi horgásztónál rendezett versenyünk - mondta Csekényi István polgármester, a Városlődi Horgász Egyesület elnöke.

Penk Tímea

A társaság hatvan férőhelyet tud biztosítani a sporthorgászoknak, csaknem ennyien beneveztek a versenyre. Az idén a legtöbb halat Herczeg Márknak sikerült kifognia, közel kilenc kilogramm akadt a horgára. Őt követi Varga Attila és Palkovics Ramón. A gyermekek között Jávor Diána öt kilogrammal végzett az első helyen. Második lett Kubik Márton, harmadik Stang Liliána. A versenyre idén is ellátogatott Budapestről a legidősebb nevező, a 91 esztendős Grófcsik Elemér, és halászati vezetők is összemérték tehetségüket, szerencséjüket.

Felnőtt I. helyezett

A versenyzőket és vendégeiket nemcsak halászlével kínálták, hanem a Herendről vitt csülköt megsütötték, a Hód Vadásztársaságtól kapott szarvasborjúból pörköltet készítettek. Csekényi István hangsúlyozta, hálásak a szakácsoknak, Nagy Józsefnek és Pichler Ernőnek, valamint a segítőiknek. Baráth Emőke, Staub Vilmos, Csekényi Ferenc, Vas Lőrinc, Virág Jánosné, Horváth József, Tasnádi Éva, Brunner Ágnes évről érvre sokat dolgozik a finom ebéd elkészítésén.

Ifjúsági I. helyezett

- Körülbelül harminc százalékkal kevesebb halat fogtak az idei versenyen, ennek oka a szélsőséges időjárás. A résztvevők száma viszont megnőtt - foglalta össze a polgármester, aki maga is részt vett a csülök előkészítésében. Vallja, hogy a mangalica zsíros előkészítés és a sörrel locsolás a titka a csülök elkészítésének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!