Utazó

2015.10.14. 10:10

Thaiföld – az egzotikus utazások központja (x)

Thaiföld káprázatos országában tökéletesen egybefonódnak a múltra emlékeztető nyugodt falvak és modernizmust képviselő városok, mint Chiang Mai várazslatos világa, illetve az óriási főváros, Bangkok.

Ezen pazar összeolvadás mellett Thaiföld legbecsesebb ékszereként hordja több ezer évre visszatekintő kultúráját, mely egyedülálló buddhista kolostorokkal és templomokkal, gyönyörűen díszített palotákkal és meghittséget árasztó Buddha szobrokkal kecsegtet. Ezeket látva nem is csoda, hogy Thaiföld nevezetességei, városai idegenforgalmi tekintetben előkelő helyet foglalnak el: erre példa, hogy 2009-ben Bangkok az egyik leglátogatottabb város volt világszerte. Lássuk hát közelebbről, hogy pontosan mit is tartogat a vendégek és látógatók számára a mesés Thaiföld, ahol például egy teljes heti szállást már 100.000 forint körül is lehet foglalni.

Bangkoki útmutató



A thai főváros, Bangkok, az egyik legegyedülállóbb látnivaló az országban, köszönhető ez annak, hogy csodásan egyesülnek az óriási bevásárlóközpontok az ősi templomokkal, és a titokzatos szentélyek szomszédságában ugyanúgy megtalálhatóak az ételekkel teli szekerek, egzotikus ételekkel kecsegtető éttermek és az égbenyúló, modern felhőkarcolók.

A fővárosról nem árt tudni, hogy évente több mint 20 millió látogatója van, amelyek többsége Decembert és Januárt választja érkezési időnek, ugyanis ez az időszak jelenti a leghűvösebb periódust Bangkokban. S hogy mennyire drága az élet Bangkokban? Ötven-nyolcvanezer forintból minden egyedi ételre, kuriózumra, látnivalóra jut majd a pénzből (ebbe viszont nem tartozik bele a szállás). A főváros teljes feltérképezése érdekében ajánlatos egy all-inclusive csomagot választani.

A közlekedést tekintve Bangkok rohamosan fejlődik, így érthető, hogy rengeteg nevezetességet több közlekedési eszközzel is meg lehet közelíteni. Leggyorsabb és legmegbízhatóbb mindenképp a magasvasút (hivatalosan Bangkok Mass Transit System), mely  25 állomást garantál összesen 55 km hosszúságban, illetve a metró, melynek 18 megállója van, és 21 km hosszú. Kihagyhatatlannak bizonyulnak a hajójáratok, mely a Csaophraja folyó számos megállót látogat.

A fent említett közlekedési lehetőségeket kihasználva mindenképp érdemes meglátogatni Ko Ratanakosin szigetét, mely otthont ad a varázslatos Wat Phra Kaew templomnak és az óriási Buddha szobornak. A csodás látvány után ajánlatos átkelni a már említett Csaophraja folyón, hogy megtekintsük a Thonburi körzet híres Wat Arunját, mely alkalmat ad a buddhista templomi látványosságok közelebbi megtekintésére, sőt, egyedülálló megmászására is. Ne hagyjuk ki Banglamphu-t sem, ahol az antik boltoktól az arany templomokig szinte mindent megtalálunk. Ideális hely a város pubjainak megismerésére, illetve a piaci élet feltérképezésére. A Siam tér is mindenképp megér egy látogatást, mely méltán nevezhető Bangkok szívének, ahol a boltoknak, piacoknak köszönhetően az élet sosem áll meg. Mindez érvényes Silomra és Lumphinire is, ahol az élet éjjel pezsdül fel igazán.

Chiang Mai városa



Bangkok mellett még egy várost érdemes megemlíteni, Chiang Mai-t. Észak Thaiföld legnagyobb városában a vásárlás dominál, köszönhető ez a történelmi elhelyezkedésnek, hisz a város kereskedelmi csomópontnak számított, így a megközelítése, az ide való eljutás nem okoz majd gondot, hála a last minute ajánlatoknak. Chiang Maiban a reggelünket kezdjük egy egyedülálló Akha Ma kávéval, a város egyik legnevesebb helyi kávéjával. Délben mindenképp próbáljuk ki a kôw soy nevű specialitást, mely tökéletes kombinációja a metéltnek és a curry fűszeres húslevesnek. Este pedig mindenképp használjuk ki a hűvös, kellemes éjszakai életet, átszelve a Chiang Mai-i éjjeli bazárt.

Még több thaifödi utazás ITT!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!