Elképesztő gazdagság, hihetetlen sérülékenység - Botanikatörténeti életképek a Budai-hegység és a Pilis tájairól

2017. április 21., 14:00 szerző: Vasuta Gábor, Molnár Péter fotós: ifj. Vasuta Gábor
komment
Apácatorna - Szerb Antal egyik tárcájában eljátszadozott a gondolattal, hogy nézne ki akkor, a második világháború előtt Buda, ha nem fedezik fel Amerikát.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A Budai-hegység

Nem lett volna filoxérajárvány, nem indult volna el az ipari forradalom, így a kisvárosi Budán főleg szőlősgazdák élnének, akik reggelente kikocsikáznak birtokukra, este pedig mint mecénások fáklyás színielőadásra járnának.

És vice versa, de ezt már én kérdezem: ha nem fedezik fel Amerikát, akkor a sziú indiánok mai napig bölényre vadásznának és sátorban laknának, vagy az aztékok jelenleg is obszidián késekkel metélnék ki a dobogó szíveket ?

Kilátás a Pilis-tetőről

Mindezen dolgok csak azért jutottak az eszembe, mert botanikailag is eljátszadoztam ezzel a gondolattal. Hogy a Városliget mocsaras erdeiben hagymaburok nő, a Rákos-patak nem egy betonvályúba folyik (tényleg, miért kellett így megrendszabályozni ezt a teljesen ártalmatlan patakot?), hanem homokbuckák tövében és mocsárréteken át, ahonnan a korabeli híradások 15 féle orchideáról adtak számot, plusz a mocsári kardvirágról.

A Kispest melletti füves pusztán a magyar mézpázsit nőne, és nem tűnik el a lágymányosi Duna-partról a törpe gyékény sem. De létezett egykoron Szentendre fölött az egylevelű lágyvirág, aminek az összes fellelhető egyedét gondosan lepréselték, gondolva a cserepéldányokra is.

No, de ez az írásmű végül is nem botanikatörténettel akarna foglalkozni, hanem a Budapest vonzáskörzetében lévő tájak és fajok méltatásáról. Úgy hiszem, mindenekelőtt a pilisi lent nem lehet elégszer méltatni, bár ugyan a volt kétforintosról a magyar kikerics kiszorította, gondolom, karakteresebb véshetősége okán, de ez most már mindegy.

Lelőhelyét védendő mindenesetre elvitték tőle a régi piros turistajelzést, úgyhogy a len helyett kétszer a partizánemlékműnél bukkantam ki, mind a kétszer megállapítva, hogy mekkora nagy hülyeség volt odatelepíteni ezt a betonmonstrumot, különös tekintettel arra, hogy nem is működtek Magyarországon partizánok, a hajdani partizánszövetség kedvezményes büféjén kívül.

Az ugyancsak nagyon ritka Kitaibel-varfű viszont elköltözött az idők során a meredek Pilis-oldalról a Golyvás forrás fölé, ahol meglepően igénytelen élőhelyeken virágzik a vajszínű ördögszemmel együtt szép számban. Gyepét kaszálják, ráadásul vasárnap, de ott és úgy megfogadtam, hogy akkor is le fogom fényképezni, hogyha a kaszálógép levágja a fejemet. Szerencsére a traktor két hölgyismerősöm vad ordibálására megállt egy méterre tőlem, a vezető pedig lehülyézett.

Nyilván nem tudta, hogy a növény kárpáti bennszülött faj, hazai alfaja pedig reliktumendemizmus. Sajnálattal kell viszont megemlíteni, hogy rokonát, az egy tő erdei varfüvet a 2010-es áradás lemosta a Bükkös-patak oldaláról. Ráadásul hiába kerestem a beregdaróci Kisasszony-erdőben is, így magyarországi jelenléte bizonytalanná vált. Aki ismeri vélt vagy valós tartózkodási helyét, az hívja az ismert telefonszámokat.

Nem sok hiányzik továbbá a hegyi tarsóka eltűnéséhez sem, ami a Solymári fal sziklagerincének északi oldala alatt él, becslésem szerint vagy háromszáz tő, de az állomány határozottan jobban érzi magát, mióta kiritkították felőle a feketefenyőket. A fenyő különben nagy mumus errefelé, elég csak gondolni az Üröm fölötti Péter-hegyre, ahol a fák alatt vetővirág és illatos hagyma tengődik, avagy a Kisoroszi mögötti homokdombokra, ahol a homoki kikerics és csikófark fenyővel társul - nem önszántából, gondolom.

Érdemes körülnézni növények után Szentendre felső részein is, ahol az utcák között él a répás holdviola, amiről nem tudom igazán eldönteni, hogy ő egy kivaduló kerti dísznövény vagy egy beszelídülő vadvirág. Legszebb példányai elhagyatott telkeken nőnek például a Hajnal és Pirkadat utcán, ahol megtalálható a hosszúfüzérű harangvirág és a vastaggallyú körte is. Szentendre egyébként is híres az ilyen félvad dolgairól, elég csak említeni még a szentendrei rózsát, ami miatt állítólag még egy épülő házat is átterveztek. A rózsában egyébként áltermése a legmegkapóbb, ami mintha a csipkebogyó és a süntök félrelépéséből született volna.

Nem messze található innen a magyar vadkörte néhány egyede sem, aminek jelentősége messze túlmutat szépségén, hogy óvatosan fogalmazzak. Hibrid egyedei is vannak a Klastrom-kútnál, bár úgy veszem észre, a vadkörte lehetett a dominánsabb szülője.

És nem beszéltünk még a Szabadság-hegy sápadt lednekéről, a Gellért-hegy sárgás habszegfűjéről, meg a pesthidegkúti vajszínű atracélról. Ezek gyakorlatilag egy magyarországi élőhellyel rendelkező növények, illetve a lednek kettővel, de említhetném még a dudamagot, amit a Dobogókő alatti keskeny erdészeti út mellett lehet legkönnyebben fellelni, ha valakinek egy kaporszerű zeller, de leginkább gyomszerűség látására fáj a foga. Csupa ritkaság, nem megnyugtató helyzettel, de a dudamagot legalább nem fogják kiásni, mint a boldogasszony papucsát szokták volt tenni a János-hegyről hajdanán. A növény egyébként a dobogókői turistaház melletti ösvényeken is található volt nemrég. Nyugdíjas növénykedvelőknek ajánlható hely, öt lépés után már a szemetesek mellett is piros mécsvirág és tavaszi görvélyfű nő.

Hogy ne csak növényekről értekezzünk, meg kell említeni legalább a csíkos boglárkát, ami egyedül a Normafa környékén repked Magyarországon. Monitorozás gyanánt időnként meg is számozzák őket, nyilván svájci óra-összeszerelő szakmunkások, mivel egyébként nehéz elképzelni egy körömnyi, puha lepke jelölését annak súlyos inzultusa nélkül. Innentől kezdve viszont nincsenek többé titkok. Tudott dolog lesz, hogy a hatos számú lepkét megette egy karolópók, a négyes és a tizenkettes pedig pásztorórát bonyolított le délután egy erdei ebíren.

Hihetetlen gazdagság hihetetlen sérülékenységgel. Talán kellene egy Ráday Mihály természetvédő kiadásban is, hogy szóljon a néma virágok, lepkék és madarak nevében is. Persze próbálunk mi is több százan, talán több ezren, de ez még mindig kevésnek tűnik.

 

Vasuta Gábor, Molnár Péter

2017. április 21., 14:00 szerző: Vasuta Gábor, Molnár Péter fotós: ifj. Vasuta Gábor

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...