Utazó

2017.02.28. 10:59

Delhi különleges látnivalói és érdekességei (x)

Ha rangsorolni kellene azokat az egzotikus úti célokat, amelyek évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek, akkor Delhi minden bizonnyal előkelő helyet foglalna el a listán. India egyébként is rendkívül vonzó a turisták számára, hiszen különleges kultúrájával, gazdag növény-és állatvilágával, valamint kultikus helyeivel felejthetetlen élményeket tartogat az utazóknak.

A statravel.hu azt javasolja a Delhi iránt érdeklődőknek, hogy szánjanak minél több időt a város felfedezésére, hiszen látnivaló és érdekesség akad bőven területén.

Vörös Erőd, a monumentális látnivaló

Az indiai bazárok hangulatát és a kultikus látnivalók különlegességét egyszerre kaphatjuk meg a Vörös Erőd felkeresésével. Az épület nevét vörös homokkő falairól kapta. A monumentális méretekkel rendelkező Vörös Erődöt még 1638-ban kezdték el építeni Janah sah parancsára. Az egykor teljes pompájában ragyogó erőd még ma is lélegzetelállító látványként tárul a látogatók elé, akik belső kialakításában is gyönyörködhetnek. Tény ugyan, hogy az évek múlása, a földrengések és az egykori támadások hatással voltak megjelenésére, de ezek ellenére is remek programlehetőségként kínálkozik.

A Lahore kapun keresztül megközelítve az erőd belsejét azonnal látványos bazárral találhatják szembe magukat a turisták. Az árusokon átverekedve magukat a sah magánlakosztályát, a királyi fürdőházat és az úgynevezett nyilvános kihallgatások csarnokát is megtekinthetik a látogatók.

Ezek nem csak kultikus jellegük miatt érdemelnek figyelmet, hanem a páratlan szépségű szőnyegek, falikárpitok és a drágakövekkel gazdagon kirakott berendezés apropóján is. S ha mindez nem lett volna még elég, akkor este megcsodálhatjuk a Vörös Erődben megrendezett fény-és hangjátékot.

Aksardam-szentély nem csak a hinduizmus iránt érdeklődőknek

Nem véletlen nevezik sokan a hinduizmus fellegvárának a 2005 óta látogatható Askardam-szentélyt. A látnivaló a Yamuna folyó partján terül el, és a Delhi városát felkereső turisták kihagyhatatlan programjának számít. Nem csak azért kedvelt, mert megismerhető rajta keresztül a hinduizmus története, hanem páratlan megjelenésének apropóján is.

A szentély környékén elterülő kert remek lehetőségeket teremt a fotózásra, s több órára elegendő sétaútvonallal várja a turistákat. Szökőkútjai és rengeteg növénye India csodálatos világába kalauzolják a turistákat.

Haus Khas: falu Újdelhi központjában

A 14. századi kis falu hangulata a modern kor szolgáltatásaival és persze Delhi kultikus épületeivel társul Haus Khas területén. Firoz sah síremléke, a különleges víztározó, a mecset, a medresze és az állatpark mellett művészeti galériák, remek éttermek is megtalálhatóak itt.

A középkori épületegyüttest érdemes az este fényeiben is felkeresni, hiszen fenséges látványt nyújt. Összeköthetjük az alkalmat egy remek vacsorával, hiszen a butikok feletti tetőteraszos étterem kifejezetten az ilyen alkalmakra építi kínálatát. A vegetáriánusok éppen úgy megtalálhatják számításukat itt, mint a mediterrán, vagy a tradicionális indiai ételek szerelmesei.

Humájun császár síremléke: Világörökség Delhi városában

Akár a Taj Mahal szépségével is vetekedhet Delhi e látnivalója, mely a császár özvegyének kérésére 8 év alatt készült el. A vörös-fehér mauzóleum nem csak eleganciája és a körülötte megtalálható park miatt érdemel figyelmet, hanem geometriai szabályosságának és szimbolikájának apropóján is. Az iszlám Paradicsom négy folyója visszaköszön a kert kettéágazó csatornáiban, a mauzóleum háta mögött felbukkanva pedig a Paradicsom Kertje alatt hullámzó folyókra utalnak a csatornák.

A mauzóleum főkamrájában látható Humájun szarkofágja, ám teste valahol alatta, mélyen egy földalatti kamrában nyugszik. Miután a kertet 1993-ban helyreállították, a síremléket a Világörökség részévé nyilvánították, melyet napjainkban is turisták ezrei keresnek fel. Delhi területén járva kihagyhatatlan programnak ígérkezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!