Az örökkévalóságot hirdeti - Zsuppán Istvánnal városi legendákról és templomi veszedelmekről

A viharos eseményekről Zsuppán Istvánnal beszélgettünk, akit személyes érzelmek fűznek a Nagytemplomhoz, hiszen itt keresztelték meg, itt volt az esküvője is, ráadásul mindkét szertartást ugyanaz a plébános vezényelte le. Édesapjának nevét a nyugati toronyban lévő fújtatószoba egyik fala őrzi, a gyerektársakéval együtt, akikkel közösen végezték el a templomi szolgálatot, például ministráltak vagy a templom orgonáját működtették.

Az elhangzottak szerint több nagy veszedelem fenyegette az 1795-ben felszentelt templomot, elsőként az 1810. január 4-én bekövetkezett földrengés, amelynek következtében mindkét torony tetejéről leesett a vaskereszt. Akkora csattanással, hogy az egykori Fodor-cukrászdáról is ismert épületben akkor élő Francsics családból az apa kirohant az utcára megnézni, mi volt az a nagy erejű hang, amelyet otthonukban kintről hallottak.

Egy évszázaddal később, 1919-ben, a tanácsköztársaság idején Kun Béla országos rendelete alapján a hatalom akkori képviselői filmszínházzá akarták átalakítani a templomot. A históriák szerint arra a kérdésre, hogy mi történne a templom tornyaival, az volt a válasz: az nem jelent gondot, Győr felől érkeznek a tanácsköztársaság megfelelő eszközökkel felszerelt katonái és ledöntik az épületrészeket. A kivitelezés azonban elmaradt, a Szent István vértanú-templom két tornya azóta is emblematikus jelképe a városnak.

Zsuppán István elbeszélése alapján tudjuk tovább sorolni az eseményeket: 1924. november 14-én, egy pénteki nap délelőttjén tűz ütött ki a keleti - a plébániasor felé eső - toronyban. Nagy volt a szegénység, pár fiú, aki templomszolgálatot teljesített, a toronyszobában lakott. Berendezésként két ágy szolgált, és mivel nagyon hideg volt, az ifjak tüzet raktak. Éhesek is voltak a legények, és a toronyban elkapott galambokat megsütve akarták gyomruk erőteljes jelzését csillapítani. Közben átmentek a nyugati - Korvin utca felőli - toronyba, hogy harangozzanak. Az őrizetlenül hagyott tűz pedig belekapott az ágyakba.

Egy akkor készült fényképen látni lehet, hogyan árad ki a füst a toronyszoba ablakán és a harangok alól. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy nem sokkal előtte vásárolt a város egy motoros tűz-oltófecskendőt, és azt a Griff szálló sarkán álló kútra rákötve el tudták oltani a tüzet - árulta el Zsuppán István. Amennyiben ez a szerkezet nem áll rendelkezésre, a tűz továbbterjedhetett volna, fel a toronyba vezető falépcsőkön, rá a tornyot összekötő négy fagerendára. Utóbbiak egyikén ma is látszik a pörkölődés nyoma. Három tettesről írtak az akkori lapok, egyikük éppen a rendőrségi eljárás során - a fiúkat megverték - szerzett maradandó károsodás miatt kerülte el a II. világháborús katonai szolgálatot. Zsuppán István később személyesen tőle hallotta a történteket.

Történelmi távlatokból nézve alighogy elcsitultak a tűzeset viharai, újabb fenyegetettséget élt túl a templom. 1945. március 25-én, a II. világháború vége felé az utolsó szovjet bombázáskor a bomba az attikát tartó párkányzatot találta el, de nem a gyújtójával ért célt, hanem az oldalával. A szerkezet ezért nem robbant fel, aminek következtében leomlott volna minden, így csak egy hatalmas lyuk keletkezett - vezetett tovább a veszedelmes történelmi időútvonalon riportalanyunk.

Véget ért a háború, egy ideig békeidőkben lehetett reménykedni. A történetfolyam szerint 1952-ben restaurálták a templomot, új formáját azonban nem sokáig őrizhette meg. 1956-ban a tornyok szovjet megfigyelőhelyként szolgáltak, Zsuppán István, aki akkor 11 éves volt, emlékszik a Fő térre fentről irányuló puskacsőre, erről írt is a Pápai Hírlap 1992. november 9-ei számában, ekképp: A pápaiak november 5-én már láthatták a jobb oldali toronyszobából a városra meredő géppuska csövét. A keleti toronyba felmenet a kis ablak alatt ma is olvasható egy cirill betűs beírás, az idegen katonák hagyták ott kézjegyüket. A szabadságharc leverésére bevonult keleti hadsereg egyik tankja kívülről is megjelölte az épületet, a sorozatlövés nyoma egészen a 80-as évekbeli felújításig látható volt a homlokzaton.

2016-ot írunk, a Szent István vértanú emlékére felszentelt templom tavaly ünnepelte 220. évfordulóját. A jelentős jubileum kapcsán dr. Mail József apátplébános azt mondta: A keresztényeknek nem a kőből épült templom a fontos, hanem az ember, amely Isten temploma. Mégis szükségünk van egy látható kőtemplomra, ahol Istennel találkozhatunk. (Forrás: www.veszpremiersekseg.hu.)

A város közepén álló, az idők kihívásaival dacoló kőtemplom elképesztő szerencsével vagy - kinek-kinek hite szerint - Isten vigyázó tekintetével úszta meg a veszedelmeket, és Zsuppán István olyan érdekességekkel is szolgált mindehhez, minthogy Napóleon 1809-es hadjárata során a franciák lóistállónak kívánták volna használni az épületet, hogy csak 1905-ben (!) helyeztek el villámhárítót a templomon, és az I. világháború során két harangot töltényhüvelynek olvasztottak be.

Beszélt továbbá arról - bár elmondása szerint e téren vannak ellenmondások -, hogy a 72 méteres toronymagasság csak városi legenda, összesen alig 60 méterről van csupán szó.