Túra a nagykanizsai emlékhelyek között

A zenei emlékhelyek felkutatásában évtizedek óta élen jár Kocsis Katalin, akinek útmutatásait követve szinte minden ház új tartalommal gazdagodik. Lapunk egyedülálló „zenélő házak” sorozatát folytatva három egészen érdekes helyszínt tár fel. Első utunk a belvárosi Ady utca 5. szám alá vezetett, ahol egy szerény kis földszinti lakásban élt Sterneck Zsigmond muzsikus, gordonkaművész.

– Zágrábban végezte el a zeneakadémiát – folytatta Katalin. – Húszas évei elején, 1882 körül költözött Nagykanizsára. Több rokona élt itt, talán azért választotta lakhelyéül városunkat. Szeretetreméltó és bohém ember volt: agglegény, furcsán bicegő járással, nagy bajusszal, aki magánzenetanárként kereste a kenyerét. Oktatott szinte minden hangszert, mert annyira sokoldalú muzsikus volt. Azért előfordult, hogy nem boldogult valakivel. Ilyen volt a gimnazista Fejtő Ferenc, aki apja kívánságára járt a mesterhez gordonkázni az 1920-as évek elején. Sterneck észrevette, hogy a fiúnak, bár rajong a zenéért, nincs hozzá tehetsége. Fejtőre hatással volt a nem mindennapi gondolkodású tanár, alakját később érzékenységgel és szemléletességgel idézte fel emlékirataiban.

Innen néhány perces sétával érkeztünk az Erzsébet tér 14. számú épülethez, melyet ma jazz-zenészek nagyméretű fényképei díszítenek. Azonban van az épületnek más zenei vonatkozása is. Az 1910 utáni három évtizedben ebben a házban élt és praktizált Balla János, Nagykanizsa kitűnő orvosa és „házi” zongoraművésze.

– Zongoristatehetsége már gimnazista korában, az 1890-es években is kitűnt, amelyet egyetemista korában tovább fejlesztett – mesélt tovább Kocsis Katalin. – Nem választotta hivatásának a zenét, de tudása, technikája, zenei intelligenciája igazi művészre vallott.

Rendszeresen előfordult, hogy ő kísérte zongorán a városba látogató művészeket, például Palló Imrét és Anday Piroskát. Hosszas betegség után fiatalon, 48 éves korában érte a halál.

A teret elhagyva a Rozgonyi utca 7. szám alatti háznál fejeződött be a túra. Katalin kutatásai alapján az épület 1912-ben szabadkőműves- székháznak épült, majd a szervezet betiltása után az egyház kapta meg, a Szociális Missziótársulat néven működő női szerzeteskongregáció. Karitatív, szociális tevékenységeket végeztek. Ezek egyike a város fiatal katolikus lányait összefogó Szent Ilona Leányklub működtetése volt, amelynek keretében alakult meg 1929-ben a megye – sőt lehet, hogy az ország – egyetlen női zenekara. Csupán a karnagyuk volt férfi, Arnberger Rudolf. Egy 1935-ben készült fényképen 15 tag látható. A zenekar vonós­zenekar volt, amelyet harmónium, zongora és dobfelszerelés egészített ki. 1934-ben a budapesti Vigadóban léptek fel, a Missziótársulat országos konferenciáján.