Ukk

2016.10.28. 07:17

Elismerés a falunak

Belügyminisztériumi elismerést kapott Ukk önkormányzata az országos közfoglalkoztatási kiállításon.

Tisler Anna

A programot, amelyen a teljesen vagy részben önkormányzati tulajdonú szociális szövetkezetek mutatták be termékeiket, szeptember végén szervezték Budapesten a Vajdahunyad várban. Ukk másodszor vett részt azon. Komendánt Irén polgármester elmondta, hogy az idén már 11 féle termékkel jelentek meg. Szörpöket, lekvárokat készítenek házi recept szerint. Az idén termőre fordult a homoktövis és a fekete berkenye is. A tavaszi fagy okozott ugyan károkat a gyümölcsösben, de az eredmények a várakozásnak megfelelően alakultak. Az piaci mutatók is jól alakulnak, Szlovákiából is van érdeklődés. Ha hosszú távon munkát kívánnak adni az embereknek, biztos piacot kell találniuk.

Komendánt Irén polgármester a közfoglalkoztatási kiállításon kapott elismeréssel

Őszi fesztiválra készül a település november 12-én, szombaton. Fellép a helybeli Búzavirág népdalkör. A dalosok már próbálnak Tötös Erzsébet, az egykori ukki iskola nyugalmazott pedagógusa vezetésével. A rendezvényeken szerepel a tanárnő másik csapata, a zalagyömörői Nefelejcs nyugdíjas klub kórusa is. A két csapat tagjai között jó a kapcsolat.

A községben évtizedekig működött a Fekete István általános iskola felső tagozata. Az intézmény három telephelyen, Ukkon, Dabroncon és Gógánfán működött. A gyermeklétszám csökkenése miatt Ukkon már 2014 szeptemberében nem indult az oktatás. Az épületet az önkormányzat nem hagyta üresen. A felújítást követően oda költözött át a polgármesteri hivatal, ott kezdte meg a működését a térségi gyermekjóléti szolgálat, egy teremben pedig a Rákosi Viktor emlékszoba kapott helyet.

Rákosi Viktor emléktábla az emlékszoba folyosóján

A község legismertebb lakosa, Rákosi Viktor író, újságíró, humorista, országgyűlési képviselő, sportvezető 1860.szeptember 20-án született Ukkon. Később Budapestre került, de tartotta a községgel a kapcsolatot. A fővárosban hunyt el 1923-ban. A Farkasréti temetőben levő sírjához az ukkiak két-három évente ellátogatnak, koszorút helyeznek el. Minden évben szeptemberben Rákosi Viktor emléknapot tartanak a helyi művelődési házban, amely szintén az író nevét viseli. Az ünnepségre a Rákosi család tagjai is ellátogatnak. A helybeli gyerekek Tötös Erzsébet vezetésével szindarabot adnak elő. A műsort vendéglátás követi, az asszonyok süteményt visznek.

- A rendezvényekre sokan eljönnek - mondta a polgármester. - Az idén nyáron először adtunk helyet egy zenekedvelő fiatalokat vonzó programnak, az Ukk & roll fesztiválnak. A szervezők elégedettek voltak, elutazásuk előtt már a jövő évi programról tárgyaltunk. Szervezünk gyereknapot, hamarosan jön a Mikulás. Az egyházhoz kapcsolódva is kialakult egy jó közösség. Néhányan arra is vállalkoztak, hogy társadalmi munkában felújítsák az egyházi könyvtár épületét. A könyvtárban sok anyagot őriznek a községben szolgáló papokról, egyházi személyekről. Papp István Gógánfán élő  plébános tart szentmisét minden vasárnap.

A község a közösségi élet fejlesztésében a legfiatalabbak felé kíván nyitni. Pályázatot adnak be egy   Jó kis hely elnevezésű közösségi és a fiatalokat segítő program létrehozására, ahol egészen kicsi kortól 25 évesig fogadják a helyieket. Már helyet is találtak az új intézménynek, az egykori iskola tornatermét szánják erre a célra. Az óvodás kor alattiaknak biztos kezdet házaként tartanának foglalkozásokat a szülőkkel együtt, az iskolások délután napközi otthonként vehetnék igénybe a szolgáltatást, az idősebbeknek foglalkozást tartanának, színjátszó kört szerveznének. A programhoz szakembereket is foglalkoztatnak. Jelenleg hatvan 25 év alatti él a községben, akik legalább fele részt venne a programban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!