Tudomány

2016.05.09. 13:50

Ritka égi jelenség

Zirc – Néhány órán át látható volt a Merkúr a Nap előtt. A ritka jelenség legközelebb három, majd tizenöt év múlva figyelhető meg.

Kutasi Zsófia

Zircen az égi jelenséget Horváth Ferenc, amatőr csillagász mutatta meg az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum Rákóczi téri saroképületének az udvarán az érdeklődőknek, valamint egy rövid előadást is tartott a Merkúrról. Elmondta, a bolygó nyolcvannyolc naponta megkerüli a csillagot, de a vonulása a Földről nézve csak ritkán esik a Nap elé.

Az égi jelenséget Horváth Ferenc (jobbra), amatőr csillagász mutatta meg Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulóinak Fotó: Kutasi Zsófia

A vonulás alatt a Merkúrt nem lehet részleteiben megfigyelni, mert a Nap túlragyogja, ezért csak a kontúrja látható. Mindössze háromszázad része a Napnak, ezért nem okoz részleges napfogyatkozást sem. A jelenség tiszta időben megfigyelhető.

Horváth Ferenc elmondta, a csillagászat nem része az általános iskolai oktatásnak, azonban a gyerekek érdeklődőek, nyitottak a téma iránt. A programot az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma rendezte meg, a szervezők célja többek között az volt, hogy bárki megfigyelhesse a jelenséget, valamint a gyermekek kapcsolatba kerüljenek a csillagászattal, az égi jelenségekkel, megismerjék a bolygók, égitestek jellegzetességeit, mozgását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!