Tudomány

2015.08.23. 06:12

Gyógyító hatása is van a marihuánának

Veszprém – Serkentheti a csontképződést a marihuána nem pszichoaktív összetevője egy friss kutatás szerint, ám ahhoz, hogy betegségek kezelésében is használják, még várhatóan éveket kell várni.

A tel-avivi egyetem kutatócsoportja a marihuána egyik összetevője, a kannabidiollal végzett kísérlete során arra jutott, hogy a patkányok combcsontjának középső részét érintő törések esetében erősebbé tette a csontokat a gyógyulás során, segítette a csontszövet kialakulásához nélkülözhetetlen anyagok érését.

A marihuánának két fő hatóanyaga van: a THC, amely egy pszichoaktív molekula, valamint a kannabidiol (CBD), utóbbit használták a szóban forgó állatkísérleteknél, mondta érdeklődésünkre Kaljuste Urmas, a Csolnoky Ferenc Kórház sebészeti osztályának szakorvosa. A szakember elmondta, egyelőre nem várható a klinikai gyakorlatban történő felhasználása a kannabidiolnak, az állatkísérletek után ugyanis embereken is ki kell próbálni, valóban hatékonyan segíti-e a csontsérülések gyógyulását.

Hozzátette, az emberi szervezetben is képződnek kannabidiolok, ám azt, hogy ezek segíthetnek-e például a csontritkulás kezelésében, még nem bizonyították.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!