Tudomány

2016.01.11. 19:22

Bajt jelezhet az alvásbetegség - Negyven felett gyakoribb az alvászavar

Az alvászavar súlyos betegség tünete lehet, valamint hozzájárulhat bizonyos kórképek kialakulásához is.

Marton Attila

Egy napokban közzétett kutatás szerint az alváshiány közrejátszhat az Alzheimer-kór kialakulásában. A statisztikák szerint az európai lakosság harminc százalékát érinthetik a különböző alvásbetegségek.

– Az alvászavarok – amelyekből a tudomány jelenleg mintegy százhúszfélét különböztet meg – számos betegség kialakulásának esélyét növelik, valamint súlyos betegség tünetei is lehetnek – mondta Várszegi Mária neurológus, szomnológus, a szegedi alvásközpont vezető főorvosa. A szakember elmondta, az alváscentrumban gyakran előfordul, hogy más, például szív- és érrendszeri betegségre visszavezethető problémákat először ők észlelnek. – Az alvásbetegségek – például az alvási apnoe, a nyugtalan láb szindróma vagy a narkolepszia – a cukorbetegség, a stroke, a fül-orr-gégészeti-, a pajzsmirigy- és endokrinológiai betegségek rizikóját is növelik. Emellett pszichiátriai kórképeket, így a depressziót és a szorongásos betegségeket is gyakran kísérik alvászavarok, és ugyan nagyon ritkán, de az alvás ritmusának megváltozása akár agydaganatot is előre jelezhet – magyarázta a szakember. Hozzátette, alvászavar bármely életkorban előfordulhat, de gyakoribbá negyven év felett válik.

– Az alvás alapvető élettani folyamat, amelynek során regenerálódnak az idegsejtek, ugyanakkor a közhiedelemmel ellentétben egy aktív tevékenység, mert az agy folyamatosan dolgozik alváskor – jegyezte meg a szomnológus.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!