Ázsiai eredetű kagylók a magyar tengerben - Balatoni inváziók II.

A 2002 körül behurcolt nagy testű amuri kagyló (Sinanodonta woodiana) elsősorban a Keszthelyi- és a Szigligeti-öbölben fordul elő nagyobb mennyiségben, ahol a nagy testű kagylóállomány (Unionidae) összes biomasszájának akár 80 százalékát is kiteszi. Az amuri kagyló megfelelő „aljzatként” szolgál, többek között az invazív Dreissena-fajok számára is, melyek így a köves parti zóna mellett az iszapos területeken is képesek teret hódítani és nagyméretű telepeket létrehozni (a).

Az amuri kagyló halkopoltyún és uszonyon élősködő (parazita) lárvája feltehetően halszállítmányokkal került közvetlenül vagy a környező halastavakon keresztül a Balatonba. E gyors növekedésű, nagy testű kagyló nevét származási helyéről, az Amur folyó vidékéről kapta. Héjának belső színpompás gyöngyházrétege miatt a kelet-, délkelet- ázsiai régióban mai nap is édesvízi gyöngytermelésre használják. Magyarországon legjelentősebb előfordulása a Szarvas melletti Körös-holtágakban található, ahol tömegük a honos fajokkal együtt helyenként meghaladja a 25–50 tonnát hektáronként.

Amuri kagyló, héján kitelepedett Dreissena kagylófajok (a); kínai kosárkagyló (b); cifrarák (c), melynek mérete 10–20 cm, de elérheti a fél métert is

A Balatonban évek óta, nyaranta bekövetkező hirtelen, tömeges pusztulásuk jelentős állományritkulást eredményez (a populáció harmada eltűnhet), melynek feltételezhető oka a víz és iszap hőmérsékletének 25 Celsius-fok fölé történő tartós felmelegedése. A magas vízhőmérséklet kedvez az Unionicola aculeata nevű vízi atkának, mely ilyenkor túlszaporodik a kagylóhéj üregeiben, legyengíti, illetve elpusztítja a kagylót. Szerencsére az őshonos nagy testű kagylóállomány, feltehetően a tóban való tartós együttélés következtében, immunis az atkával szemben.

A szintén Délkelet-Ázsiában őshonos kosárkagyló (Corbicula fluminea, b), mely az 1980-as években Észak-Amerikán át hajók potyautasaként jutott Európába, elsőként Portugáliában és Dél-Franciaországban jelent meg, majd hamarosan a Rajnában, illetve 1999-ben hazánkban a Duna bajai szakaszán találták meg először. Kelet-európai tömeges előretörésének kedvezhetett az 1986-os svájci Sandoz vegyi gyárban bekövetkezett súlyos katasztrófa, mely a helyi őshonos kagylóállomány jelentős gyérülését eredményezte, ezáltal ökológiai kaput nyitott a kosárkagyló elterjedésének. Másrészt, a termofil viszonyokat kedvelő kagyló előretörését – a klímaváltozás következtében – a Duna átlag-hőmérsékletének utóbbi évtizedekben tapasztalt növekedése is elősegíthette. Ez az ehető kagyló oly módon is eljuthat távoli tájakra, hogy a kínai éttermek szemetével élő példányok kerülnek az új ökoszisztémába, ahol kedvező körülményekre találhatnak.

A Balatonban a korábban bemutatott kvagga kagylóval közel egy időben, 2009 táján jelent meg a kosárkagyló. Bár a part menti homokos részeken helyenként igen nagy egyedszámban is előfordulhat, a tóban csak sporadikusan, egyes területeken (elsősorban a déli parton) jellemző, így állománya összességében nem meghatározó a tó egészére nézve.

Említést érdemel még egy amerikai eredetű vízi gerinctelen, a cifrarák (Orconectes limosus, c), mely ugyancsak az utóbbi években nem tudatos telepítéssel került a Balatonba. Az állat hordozója az azzal vígan együtt élő, rákpestis kórokozójának, az Aphanomyces astaci gombának, mely az őshonos rákállomány számára végzetes lehet. Ezt a produktív (gyors szaporodású, intenzív növekedésű), szélsőséges viszonyokkal, szennyezésekkel szemben ellenálló invazív rákfajt maga az ember telepítette Európa-szerte tenyésztési céllal, valamint a korábbi rákpestis következtében kipusztult őshonos fajok pótlására. Invazív természetükből adódóan azonban gyorsan, határokat nem ismerve bekerülnek új élőhelyekre, is és ott az őshonos rákállomány fertőződését okozzák, amely azok gyérüléséhez, eltűnéséhez vezet.

A Balaton példáján is jól láthatja az olvasó, felgyorsult világunkban az ezredforduló első évtizedeiben máris három új kagyló (kvagga-, amuri-, kosárkagyló) és egy tízlábú rákfaj (cifrarák) jelent meg, stabilizálta állományát, felforgatva a tó élővilágának egyensúlyát. Jelenleg még számos egyéb inváziós faj megtelepedésének korlátja a Balaton alacsony téli vízhőmérséklete, azonban a globális felmelegedés hatására estlegesen bekövetkező tartós hőmérséklet-emelkedés idővel lehetőséget teremthet új fajok, többek közt a vándor- és kvaggakagylóhoz hasonló, ugyancsak Dreissenidae családba tartozó Mytilopsis leucophaeata és sallei kagylók megjelenésére. A bemutatott, már jelen lévő és várhatóan későbbiekben megjelenő invazív fajok mértéktelen elszaporodása őshonos fajok visszaszorulásához, eltűnéséhez, az ökoszisztémák összetételének, ezen keresztül anyagforgalmának és energiaáramának jelentős módosulásához vezethet.

Az inváziós jövevények terjedését megállítani sajnos nem tudjuk, de a velük szembeni védekezési stratégia kidolgozásának szempontjából fontos az inváziók lefolyásának, a faj sikerességének, az ezt befolyásoló paramétereknek és a környezetre gyakorolt hatásának együttes kutatása.

Balogh Csilla, PhD, csoportvezető, Zooplankton és élőbevonat-kutató csoport
MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany

A sorozatot szerkeszti: Dr. Tóth József ny. egyetemidocens