Tihany

2017.02.07. 18:35

Új csarnok épül, s talána rév is megújul idén

Tihany - A település önkormányzata ismét egy sikeres évet zárt 2016-ban. Fontos kiemelni, hogy az intézményeiket gondtalanul tudták működtetni, és terveik-kel, elképzeléseikkel felkészültek az idei évre.

Sági Ági

Tavaly átadtak egy impozáns kilátót, amely a település idegenforgalmi értékét tovább növeli. A tihanyiak büszkék lehetnek arra is, hogy egy műfüves pályát sikerült lelátóval, világítással átadni, így a megyei első osztályban szereplő futballcsapatuk és a gyerekek méltó körülmények között focizhatnak. Ráadásul időközben megalakult a fu-tsalszakosztály is. - Sportfejlesztési programunkat tovább kívánjuk bővíteni. Szeretnénk építeni egy új sportcsarnokot az általános iskola udvarán, mindehhez 360 millió forintos taós támogatást kaptunk. Várhatóan májusban megkezdődnek a munkálatok, és októberben szeretnénk átadni a létesítményt. A kézilabdaméretű csarnokban egy 150 főt befogadó lelátó is épülne. Ehhez a beruházáshoz Kontrát Károly képviselő közbenjárásának köszönhetően az államtól 100 millió forint támogatást kaptunk az önerőhöz - vázolta az idei terveket Tósoki Imre polgármester.

Több megyei TOP-os pályázatuk elbírás alatt áll. Ilyen például a Visszhang-domb felújítása. Szeretnék az intézményeik energiakorszerűsítését folytatni. A művelődési ház teljes felújítása szintén szerepel a terveik közt. A tihanyi rév és környéke rendbetételére is megérett már az idő, ugyanis a hetvenes évek óta nem történt itt fejlesztés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!