Tihany

2016.03.24. 12:40

Tudományos napok és hajókeresztelő Tihanyban

Tihany – Az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézete, a víz világnapja alkalmából Intézeti tudományos napokat rendezett, amelynek során minden kutatójuk beszámolt a 2015. évben elért eredményeiről és idei kutatási tervéről.

Kekk Sára

A víz világnapja alkalmából az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet munkatársai mutatták be az intézet történetét, illetve az elmúlt időszak legizgalmasabb kutatásait. A programot G.-Tóth László, a tihanyi limnológia igazgatója nyitotta meg, aki bemutatta a Balaton-kutatás kezdetét a XIX. századtól a limnológiai intézet megalakulásig, az intézet történetét a 90 évvel ezelőtti alapkőletételtől egészen a jelenkorig, illetve az intézet kutatóit foglalkoztató kérdések sokaságát. Az igazgató kiemelte a tó eutrofizálódásának csökkentésében és a tó vize megtisztításában hatalmas szerepe van munkatársai áldozatos munkájának is.



A legújabb kutatóhajó a Mátyás nevet kapta, keresztanyja Szauer Rózsa, Nők a Balatonért Egyesület elnök asszonya lett
Fotó: Balogh Ákos

Őt az intézet munkatársainak előadásai követték, többek között Somogyi Boglárkától, az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet munkatársától hallhatták a résztvevők, hogy jelenleg csökken a Balaton algamennyisége, illetve azok összetétele is átrendeződött. A balatoni busaállomány történetéről, genetikájáról, szaporodásáról és ökológiai szerepéről tartott érdekfeszítő előadást Vitál Zoltán, a BLI kutatója, illetve a limnológiai intézet munkatársa, Takács Péter bemutatta a legmodernebb molekuláris (genetikai) módszerek használatát a természetvédelemben egy bennszülött Kárpát-medencei (így balatoni) halfaj, a lápi póc példáján.

A rendezvény záróeseményeként pedig megkeresztelték az intézmény legújabb, szám szerint nyolcadik kutatóhajóját. – Szavazással kívántuk eldönteni legújabb kutatóhajónk nevét, és legnagyobb örömömre a közösségünk szinte egyhangú többséggel úgy döntött, hogy hajónknak  Présing Mátyás kollégánk és barátunk emlékére a Mátyás nevet adja – mondta el a keresztelőn G.-Tóth László, a tihanyi limnológia igazgatója. A hajó keresztanyja Szauer Rózsa, Nők a Balatonért Egyesület elnök asszonya lett, akit az egyesület tagjai is elkísértek a keresztelőre és balatoni dalokkal tették színesebbé a szeles, esős időben tartott programot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!