Tihany

2016.02.06. 18:42

A lármázó, maskarás tihanyiak elijesztették a telet

Tihany - Nem kisebb dologra vállalkoztak idén is a tihanyiak, mint a tél február eleji eltemetése. Ehhez renget színes maskarába öltözött helybeli segítségét vették igénybe, akik hatalmas lármát csapva felvonultak, hogy a tél megijedjen, a résztvevők pedig jól érezzék magukat.

Kekk Sára

A rendezvény célja elsősorban a farsangi hagyományok felélesztése, azaz, hogy zenés-táncos formában búcsúztassák el a telet. Ezen a napon minden korosztály találhatott magának programot, a legkisebbektől kezdve az idősebbekig, hiszen a kicsiket kézműves játszóház várta a művelődési házban, míg a Mádl Ferenc téren népi versenyekkel és Cibere vajda és Konc király küzdelmével várták az érdeklődőket.

Idén először a vidám rendezvényhez kapcsolódott a tihanyi újborok versenye is, melyre 23 borral neveztek a boros gazdák. Bár a fehérborok voltak többségben, azért rosék és vörösborok is megmérettek a versenyen. A fehérborok közül Varró János bora, míg a vörösborok között Pető István bora nyerte el a nagy arany fokozatot. De nem csak a zsűri tagjai ismerkedhettek meg az újborokkal, mert forralva a résztvevők is kaptak a hegylevéből hideg elleni védőitalként.

A program elengedhetetlen része a csinnadrattás, zenés, maskarás felvonulás, mely hagyományosan Tihany talán legszebb útján, a Pisky-sétányon vezetett végig. Miután meggyújtották a máglyát, a kiszebábu még tett egy utolsó próbát a menekülésre, hiszen sajnos felborult, de a kikiáltók most is, mint mindig, megoldást találtak a helyzetre: felkérték a falu apraja-nagyját, hogy próbáljanak átugrani a máglyán, ezzel is búcsúztatva a telet. Sokan kapva kaptak az alkalmon, így vidám népi énekek mellett, szép számmal teljesítették a fiatalok és az idősebbek is ezt a próbát.

Címkék#tihany

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!