Tapolca

2014.12.12. 18:59

Újra strandolhatnak Tapolcán

Tapolca - A képviselő-testület döntése szerint a régi helyén épül fel az új strand jövő nyárra

Tóth B. Zsuzsa

- Azt már az előző városvezetés is tudta, hogy nem jövedelemhozó beruházásról van szó, a város fel tudja vállalni az építést és a fenntartást. Az engedélyek megvannak, a közbeszerzés elindult, eddig jutottunk. A korábbi városvezetés fel akarta építeni a strandot akkor is, amikor időközben kiderült, hogy kevés rá a pénz. Tudtuk, hogy nem jövedelem hozó beruházás lesz, jelentős anyagi forrás kell a működtetésre is – mondta Császár László.

A tapolcai képviselő-testület minden tagja egyetértett abban, hogy égető szükség van a tapolcai strandra Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A bizottsági ülésen kiderült, hogy pártállástól függetlenül mindenki a strand mellett van, e szerint szavaztak a jelen levő képviselők a testületi ülésen is.

Dobó Zoltán polgármester lapunknak nyilatkozva leszögezte, hogy nem a legszerencsésebb helyen épül a strand, de a lehetőségekből kell kihozni, amit lehet, hogy a leggazdaságosabban működjön majd. Igényes kivitelezésre van szükség, hogy a működés minél olcsóbb legyen majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!