Tapolca

2015.02.12. 07:10

Tapolcai választás - Pad Ferencet indítja az MSZP Tapolcán

Pad Ferenc ajkai önkormányzati képviselőt, szakszervezeti vezetőt indítja az MSZP a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson.

Tremmer Tamás

Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében - Tapolcán és környékén - azért lesz április 12-én időközi választás, mert a választókerület tavaly áprilisban megválasztott fideszes képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.

Információink szerint az MSZP már döntött a jelöltről.

Pad Ferenc lapunknak azt nyilatkozta, hogy őt az MSZP hivatalosan felkérte, ő pedig elvállalta a jelölést, méghozzá abban bízva, hogy egy széles baloldali egység is mögé áll. A DK csütörtökön be is jelentette, hogy támogatja a jelöltet. Arról is beszélt, hogy a munkája révén nap, mint szembesül azzal, hogy a „Magyarország jobban teljesít” szlogen teljesen mást sugall, mint a mai magyar valóság. A szociális érzékenysége volt az egyik fő lendítő erő, amiért igent mondott a felkérésre.

Pad Ferenc értékesítési menedzserként dolgozik a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-ben, ő a helyi szakszervezet vezetője. Már belekóstolt a politikába, ebben a ciklusban az ajkai képviselő testület tagjává választották. Szerinte az országos politikában a tér nagyobb. Jelezte, az országgyűlési képviselő választás tétje most nem az, ki kerül kormányra, mert ez már eldőlt. Ugyanakkor nagy tétje van a tapolcai választásnak: a kérdés az - akárcsak Veszprémben -, hogy sikerül-e lebontani a kétharmados többséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!