Tapolca

2017.08.01. 10:32

Táborozás vadászsólymokkal

Magyarországon többen is foglalkoznak sólymokkal, solymászattal. Gyönyörű madarak. Már több ezer éve segítik a vadászokat, ennek ellenére még ma is különlegességnek, ritkaságnak számítanak. Ebbe a ritkaságba kóstolhattak bele a könyvtárban táborozó gyerekek a tapolcai Malom-tó partján.

Smidhoffer Eszter

A tábor első napján a városi állatmenhelyre látogattak el a gyerekek, ahol kölyökkutyák és kismacskák közé vetették be magukat. Délután pedig két hazai ismert solymász várta őket a tóparton. Gyökösi Csilla és fia Győrffy Zsombor Levente elhozták két sólymukat, Lucát és Mimózát. Meséltek a sólymok természetéről, jótékony hatásáról a rágcsáló irtásban és a vadászatban. Szó esett olyan érdekességekről is, mint a sólymok gyorsasága, ügyessége. Kiderült, hogy a sólyom körülbelül nyolcszor gyorsabb, mint a gepárd, aki egy idő után elfárad. Míg a gepárd a szárazföldön napi egy vagy maximum kétszer teszi meg ugyanazt a távot, addig a levegőben a sólyom sokkal többször képes erre. Prédájára lesből, zuhanó repüléssel csap le.

Gyökösi Csilla solymász az egyik táborossal
Fotó: a szerző

Majd az ismertető után a kicsiket kérdezték, hogy láttak-e már sólymot, mit tudnak róla, mit gondolnak, mivel táplálkozik. A válaszok szép sorjában érkeztek, többen is ügyesen feleltek a kérdésekre.

A bemutató végén minden gyerek, résztvevő tarthatta egy kis ideig a madarakat, természetesen csak hosszú, vastag védőkesztyűben. Az egyik sólyom még kölyök, fiatal volt, míg a másik már nyolc éves, így a súlyuk között is volt egy kis érezhető különbség. Abban, hogy melyik madár a nehezebb a nemük is közrejátszott, mivel a nőstény súlyosabb, nagyobb egyed, mint a hím.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!