Tapolca

2015.03.25. 11:10

Profi amatőrök a tapolcai színjátszó kör tagjai

A Tamási Áron Művelődési Központ amatőr színjátszói ismét tanúbizonyságot tettek sokoldalúságukról és tehetségükről, amikor Gárdonyi Géza Ida regénye című művének színpadi változatát bemutatták.

Tóth B. Zsuzsa

N. Horváth Erzsébet művészeti vezetőnek - a színdarab írójának és rendezőjének - az édes-bús szerelmi történethez személyes kötődése is van. Mint arról lapunknak már korábban is beszélt, 1930-ban, azaz 85 évvel ezelőtt a Római Katolikus Legényegyesületben az akkori tapolcai fiatalok a regényből készült korabeli vígjátékot már bemutatták.

- Ó Ida szerepét Sinkó Bözsi, azaz az édesanyám, Ó Péter bornagykereskedőjét pedig Horváth György, azaz édesapám játszotta. Ma már sem ők, sem a többi szereplő nincs az élők sorában, de a gyermekeik, unokáik, dédunokáik közül még nagyon sokan élnek Tapolcán. A személyes kötődés, a régi szereplők iránti tisztelet és a regény ma is időszerű üzenete - miszerint a szerelem bárhol, bármilyen körülmények között kivirágozhat –, késztetett arra, hogy Ida regényét színpadra állítsam – mondja Erzsébet.

Ezúttal is maga választotta ki - és megint csak jó érzékkel - a szereplőket. A 12 éves diáklánytól kezdve a 86 éves Szabó Józsi bácsiig minden korosztály képviseltette magát a színpadon. Ida szerepében Némethné Varga Katalin, a hozományvadászból szerelmes férjé lett Balogh Csabáéban Torma Tamás, a húgáéban, Jolánéban Szabóné Korponai Kitti brillírozott. Felejthetetlen alakítást nyújtott Ó Péter"bőrébe bújva" Sándor József, Ellaként Pék Tímea, Julcsa néniként Füstös Mária, Otilia nővérként Kocs Ida, Csurkaként Hazafi József, Bogár úrként Németh József és Fazekasként, a szerelmes zárdanövendékként Nyul Alexandra. Valójában minden szereplőt felsorolhatnánk, hiszen mindannyian remekeltek a "testükre szabott" karakterek bemutatásában. A premier előadáson Dobó Zoltán polgármester méltatta a tehetséges helyi közösség munkáját.

A kép előterében Sándor József, Pék Tímea és Némethné Varga Katalin (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

- Nekik köszönhetően a közönség nagy érzelmi magasságokat és mélységeket élhet át. Nevethet és sírhat, hiszen a színház rólunk szól. Amellett, hogy jól szórakozunk, egy kicsit magunkba is nézhetünk. Végezetül a polgármester köszönetet mondott a színjátszó kör tagjainak azért, mert a nemes ügy iránti elkötelezettségből, meggyőződésből és nem utolsósorban "szerelemből" vállalják a színre lépés kockázatát. Önfeledten és tehetségesen játszanak, élik a szereplők életét – mondta a polgármester. N. Horváth Erzsébet a premier előtt nemcsak a szereplőknek, de azoknak a családtagoknak is köszönetet mondott, akik a felkészülés, a próbák hónapjaikban nélkülözték azokat, akik a szívükhöz legközelebb állnak.

A képen Torma Tamás, Némethné Varga Katalin, Sándor József és Pék Tímea (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

- Bízom abban, hogy amint felgördül a függöny és élni kezd a történet, úgy fogják érezni ők is, hogy megérte a sok lemondás, áldozatvállalás – mondta a művészeti vezető és köszönetét fejezte ki a művelődési központ dolgozóinak, a díszletezésben, a jelmezkészítésben tevékenykedőknek, a rendezői munkáját segítőnek és azoknak a támogatóknak, akiknek a közreműködése nélkül a darab nem jelenhetett volna meg a színpadon.- A közel 30 amatőr színjátszó és a munkánkat segítők nevében hálás vagyok a tapolcai közönségnek. A többiek nevében is mélyen fejet hajtok azok előtt, akik megtiszteltek bennünket azzal, hogy megtekintették az előadásunkat. Ígérjük, hogy úgy, mint a kagyló a tenger moraját, életünk végéig a szívünkben őrizzük a szeretetük megnyilvánulását is jelző nevetésük, a tapsuk hangját és a szemükben megjelent könnycsepp látványát - mondta meghatottan N. Horváth Erzsébet. Majd azt kívánta minden szereplőnek és közreműködőnek, hogy ezeknek a színházi estéknek a hangulatát, szépségét, felejthetetlen perceit ne csak az előadáshoz készült plakátok, meghívók és Ők őrizzék meg, de az utódaik is. Úgy emlékezzenek rájuk, mint ahogy ők, a Horváth-testvérek, a gyermekeik, az unokáik őrzik annak a 85 évvel ezelőtti előadás családi ereklyévé vált meghívóját és a szüleik által mesélt történetét.

- Az értékek őrzése, az örökség ápolása csak így szállhat apáról fiúra, családról családra. Csak így válhat alapvető, létünket meghatározó kötelességünké - mondta Erzsébet.

Torma Tamás, az egyik főszereplő már nem kezdő a színpadon, hiszen a Tapolcai Musical Színpad tagjaként rendszeresen szerepel, énektudásának köszönhetően is. A színjátszókkal több alkalommal dolgozott együtt, eddig azonban kisebb szerepeket kapott.

- Minden szerep egy újabb kihívás, ez sem volt más. Eddig szinte bonvivános karaktereket kaptam, most egy komoly szerepben kellett bizonyítanom. Ez egy kicsit nehezebb volt, meg kellett dolgozni érte. De remek volt a csapat, nagyon élveztem a munkát és bármikor újra vállalom – mondta Tamás. A másik főszereplő, Némethné Varga Katalin már gyermekkorában is színésznő szeretett volna lenni. Húsz évvel ezelőtt játszott a helyi amatőr színpadon, aztán férjhez ment, három gyermeke született és tavaly újra színpadra lépett. Idén főszerepet kapott.

- Nagy megtiszteltetés volt ez, hálás vagyok a lehetőségért. A családom mindenben támogatott, biztattak, hogy vállaljam el. A férjem főzött helyettem, a gyerekek pedig végszavaztak nekem, nagyon hálás vagyok, hogy így álltak hozzá – mondja Kata.

Pék Tímea utoljára gimnazistaként játszott a város amatőr színjátszóival. Most két gyermekes anyukaként újra szerepet kapott. Mint mondja, alig várta.

- Nagyon vágytam rá. Pedig nem volt könnyű összeegyeztetni a családi tennivalókkal a sok próbát. A nehézségekért viszont kárpótolt az élmény. Itt mindenki jól érezte magát a bőrében, szerette a karakterét, amelyek valóban ránk illettek. Kár, hogy ennyi munka után csak három előadás van, hogy máris vége mindennek. A próbák során szövődött barátságok azonban sokkal hosszabb életűek lesznek, ez biztos – mondta Timi.

Sándor József már középiskolásként sikerrel szerepelt a várpalotai diákok amatőr színi társulatában, Rumanóczky Rudolf vezetésével.

- A tapolcai körben ez volt a hetedik, vagy nyolcadik darab, amiben játszottam. Testhez álló szerepet kaptam, de nagyon fárasztó volt a felkészülés a szinte mindennapos próbák miatt. Nem is tudom, hogy a hölgy szereplők miként tudták ezt megoldani a gyerekek és a házimunka mellett. De nagyon jó csapat volt, jól éreztem magam – mondja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!