Tapolca

2015.11.14. 18:11

Márton és a család - Szent Márton-napi ünnepség Tapolcán

Tapolca – Az összetartás és a család erejéről szólt a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola, a Szent Erzsébet Óvoda, a Balaton-felvidéki Nagycsaládosok Egyesülete és a Rákóczi Szövetség tapolcai szervezete immár negyedik rendhagyó Szent Márton-napi ünnepsége.

Tóth B. Zsuzsa

Varga Károly unokájával, Andrissal pajzsot készített a játszóházban

A Nagyboldogasszony iskolában és annak udvarán, kicsik és nagyok elevenítették fel Szent Márton példaadó életét és az alakjához kapcsolódó néphagyományokat. A katolikus templomban tartott szentmisét követően megnyitó beszédében Dobó Zoltán polgármester úgy fogalmazott, hogy ma a legfontosabb tudni, honnan jöttünk, mik a gyökereink, amelyek erőt adnak a keresztény kultúránkat ért támadások közepette is. Kérte az ünneplőket, hogy hajtsanak fejet a párizsi merénylet áldozatai emléke előtt.

Zöldy Andrásné, az óvoda vezetője szerint a világ eseményei arra figyelmeztetnek, hogy jobban vigyázzunk egymásra, a családok legyenek figyelmünk középpontjában. Az összefogás pedig annak az alapja, hogy erős közösséget tudjunk építeni a városban.

Rohály János, az iskola igazgatója örömét fejezte ki, hogy a két intézmény és a két civil szervezet együtt dolgozott a nap sikeréért, Szabó Richárd, a nagycsaládosok egyesületének elnöke pedig arról beszélt, hogy az egyesület legnagyobb ünnepe a mai.

Márton szerepében Pék László vonult lovon az őt lámpásokkal kísérő, éneklő gyerekek előtt

A megnyitón Kóródi Hanna, Sinkó Szabolcs és Huberth Márk néptáncot járt, a második osztályosok Szent Márton történetét elevenítették fel, a nagyobb lányok mazsorettcsoportja ugyancsak bemutatkozott. Majd az ovis  rajzpályázat díjazottjai vehették át jutalmaikat a kézműves játszóház előtt.

A foglalkozásokon lampionokat, pajzsokat, címereket készítettek és kivették részüket a libagyár munkájából is. Sötétedéskor a belvárosi lampionos felvonulás zárta az ünnepet, amelynek fénypontja maga Szent Márton lovagló alakja volt. Köpenyébe burkolózva vezette a menetet, a gyerekek énekelve, saját készítésű lampionjaikkal követték végig a városközponton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!