Takácsi

2016.02.13. 10:38

Árván maradt az ikerpár, összefogott a falu

Takácsi - Gyűjtést szerveztek a közelmúltban megárvult fiatal ikerpárnak a falu lakói, akik a jó ügy érdekében közel félezer játékmackót felvonultató medvenapot is tartottak.

Polgár Bettina

A település kultúrháza adott otthont a jótékonyt célt szolgáló medvenapnak, mely a Takácsiban élők széles körű összefogása révén valósulhatott meg. A rendezvény résztvevőit Szabó Endre Lászlóné könyvtáros, a program egyik szervezője köszöntötte, aki felelevenítette az ismert népi hiedelmet, miszerint a medvék megjósolhatják a közelgő tavasz eljövetlét.

A jótékonysági rendezvényen közel félezer játékmackót tekinthetett meg a közönség
Fotó: Szabó Endre Lászlóné

Az egybegyűltek egy csaknem félezer játékmackóból álló kiállítást tekinthettek meg, emellett kulturális műsorkínálat is gazdagította az eseményt: zenés-táncos produkciók, szavalat és mesejáték szórakoztatta a közönséget. A medvenapra ellátogatókat tombolasorsolás és zsákbamacska is várta, valamint licitre bocsátottak egy tortát, így a jótékony rendezvényen a résztvevők felajánlásaival kiegészülve több mint 180 ezer forint gyűlt össze az árván maradt testvérpár támogatására.

- Tragikus, ami ezzel a családdal történt. A 20-as éveiben járó, jelenleg még tanulmányaikat folytató testvérpár a nemrég elhunyt édesanyjuk után édesapjukat is elveszítette. A rendezvény bevételét arra használtuk fel, hogy a nehéz helyzetbe került fiatalokat segítsük ezzel az összeggel - fogalmazott Szabó Endre Lászlóné.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!