Szigliget

2016.12.20. 19:35

Előcsobbanás: fenyőfát a tóba

Szigliget - A községben három rendezvény is lesz a karácsony előtti időszakban: koncerttel, társasági összejövetellel és előcsobbanással várják a falu lakóit és az érdeklődőket.

Civil Tudósítónktól

A község főtere már karácsonyi pompájában ragyog esténként, a karácsonyfára és a környező épületekre aggatott fényfüzérek, valamint a textilre nyomtatott téli fotók varázsolnak ünnepi hangulatot a településre. December 21-én 17 órakor a falu kato- likus templomában ünnepi koncerttel készülnek az iskola tanulói, a Batsányi János Vegyeskar és a tapolcai Protestáns Énekegyüttes. A második éve megrendezett koncerten a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó művek, dalok hangzanak majd el. December 23-án pedig a hagyományos Mindenki karácsonya várja a falu főterén 17 órától a szigligetieket. Forralt borral, forró teával, süteményekkel látják vendégül a megjelenteket.

A község főtere már karácsonyi pompájában ragyog esténként
Fotó: Balassa Dániel

Az újévi csobbanás előhangja pedig december 24-én lesz, az előcsobbanás során a szervezők elhelyezik a karácsonyfát a Balatonban. A gyerekeket már 10 órától várják, fél tizenegykor a Kincses Színház adja elő Varázscsengő című műsorát, majd 11 órakor a karácsonyfa a vízbe kerül. Ezt követően tombolasorsolás, forralt bor és meleg tea is várja a megjelenteket.

Balassa Dániel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!