Szigliget

2015.10.24. 14:08

Teltházas süllőfesztivál

Szigliget - A süllő a Balaton egyik legfinomabb hala, amelyet előszeretettel fogyasztanak a külföldiek is, legyenek büszkék rá.

Tóth B. Zsuzsa

E szavakkal méltatta a tizedik Süllőfesztivált a szombati megnyitón Rig Lajos országgyűlési képviselő. Hozzátette, hogy többen vannak a vendégek, mint nyáron egy meleg napon a fürdőzők. A strandon és környékén több ezren nyüzsögtek szombaton, de biztosan a jó időnek is köszönhető volt, hogy akár a településre is kitehették volna a megtelt feliratú táblát, hiszen még a parkolás sem volt egyszerű. Sőt, mint azt Balassa Balázs polgármester, a Balatoni Szövetség elnöke mondta, a település, de a környék szálláshelyei ugyancsak megteltek, a vendéglátók Badacsonyban is kinyitottak erre a hétvégére.

- Valóságos csoda, amit a helyi turisztikai egyesület, mint szervező véghez vitt az eltelt évek alatt, mostanra tökéletes szervezés mellett valósul meg a három napos fesztivál. Ilyen jól még nem sikerült, mint az idei évben – mondta Balassa Balázs és kérte a vendégeket, hogy tapssal köszönjék meg a szervezést.

Véleménye szerint a Balaton még sok lehetőséget rejt magában, érdemes kiaknázni azokat.

A tónak pedig az egyik, ha nem a legsikeresebb rendezvénye a Süllőfesztivál, ahol a borvidék legjobb borait is megkóstolhatják a vendégek.

Kovács Károly esperes megáldotta a halat, amelyért a sütödék előtt hosszú sorokban álltak türelmesen a vendégek. Aztán két napon át lesz néptánc, jazz, gyermek műsor, nosztalgia és tárogató zene, tűzijáték, népdal, interaktív vásári komédia. Jó ebédhez szólt a nóta, miközben népművészek kínálták portékáikat a finom halételek és jó borok mellett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!