A szerkesztő ajánlja

2017.03.13. 20:26

Mindennapi harcaink

Közel három évtizeddel ezelőtt, a rendszerváltozás idején azt gondoltuk, ha végre egyszer szabad, független lesz Magyarország, és beteljesülnek az 1848-as márciusi ifjak bitófán végzett álmai, akkor, ha nem is jön el rögtön a Kánaán, de szabadságunkért soha többé nem kell majd sem tollal, sem fegyverrel harcolni.

Néző László

Azóta tudjuk, a szabadság - az egyéné és az országé is - olyan álom, amelyért mindennap újra

és újra meg kell küzdenünk. Szerencsére ma már sem osztrák szuronyoktól, sem kozák dzsidásoktól, sem orosz lánctalpaktól nem kell tartanunk, de ez a fegyvertelen fenyegetés, ami ellopná a szabadságunk és függetlenségünk jó részét, éppoly veszélyes, mert láthatatlan és sokak számára érzékelhetetlen is. A globalizált piacgazdaság pc-terroristái, milliárdos haszonlesők, brüsszeli bürokraták éppúgy szeretnének a fejünk felett dönteni rólunk, ahogyan annak idején a Habsburg uralkodók vagy a szovjet pártfőtitkárok. S ahogyan mindig is, ma is voltak és vannak, akik feltartott kézzel adnák meg magukat és országunkat a sorsnak, mert úgysem lehet mit tenni a túlerővel szemben...

Vannak ma is, akik sohasem állnak a nemzet mellé, sem jóban, sem rosszban, mert nekik mindig az idegen a szép. S vannak, akik felismerve a lopakodó veszélyt, megpróbálnak a legjobb tehetségük szerint szembeszállni azzal, s megtartani ezt az országot, ezt a nemzetet saját hitében, erejében és magyarságában. Puskás kivégzőosztagoktól, köteles hóhéroktól, unokákig tartó megtorlástól ma már persze nem kell félni senkinek, s nincs is itt semmilyen forradalom, maximum lázadás azok ellen a dolgok ellen, amelyek tönkretették közös álmunkat, Európát. Hogy a mai lázadók eséllyel szállnak-e szembe a modern világ sokszor félreértett és túllihegett eszméivel, ma még nem tudjuk. De azt igen, hogy ma is szégyen lenne reájuk, ránk nézve, ha meg sem próbálnánk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!