Sümegprága

2015.10.02. 14:32

Gyermekeiknek, unokáiknak építik a falut

Pezsgő kultúrálus élet folyik Sümegprágán. A községet a fazekastalálkozóról országszerte ismerik a népművészet kedvelői. A lakosok összetartók, a fiatalok közösséggé kovácsolódtak

Tisler Anna

A település első ciklusát töltő polgármestere, Hujber Csaba  elmondta, hogy egyik fő stratégiája a kulturális rendezvények kapcsán összefogni a település lakosságát.

Hujber Csaba polgármester első ciklusát tölti
Fotó: Tisler Anna

Ő maga tősgyökeres sümegprágaiként gyermekkorából még emlékszik azokra az időkre, amikor igazi összetartó közösség működött a településen, az emberek figyeltek és vigyáztak egymásra. Bár a mai rohanó világ megnehezíti ennek a célnak az elérését, mégis az utóbbi egy évben a falu életében pozitív irányú változás kezdődött. Kiemelt figyelmet fordítanak a fiatalabb nemzedékekre. A 14 év alatti korosztályt kitartó munkával és rengeteg gyermek programmal mára sikerült teljesen összekovácsolni. Míg az első kézműves foglalkozáson hatan vettek részt, mostanra átlagosan 40-50 gyermek látogatja a rendezvényeket. Arra törekszenek, hogy minden igényt kielégítsenek, a gyerekek hasznos és egyben szórakoztató időtöltéséről a sport- és gyereknap, éjszakai kalandtúra, sakkverseny, kölyök disco, játszóház, kézműves foglalkozások, erdei túrák gondoskodtak a nyár folyamán.

Szemetet is gyűjtöttek a települést körülvevő erdőkben a helyi gyerekek bevonásával. A cél a környezettudatos életmódra nevelés volt. A minden évben három nagy rendezvényt tartanak.  Az egyik a fazekastalálkozó, amelyet idén 22. alkalommal szerveztek meg,  volt falunap és a szüreti felvonulás. Mindegyik rendezvény a visszajelzések alapján nagyon jól sikerült és sok látogatót vonzott. Az idei évben még három rendezvény várja az érdeklődőket, a gesztenye nap, az idősek napja és a falukarácsony.

Az önkormányzat az ifjúság részére klub helységet biztosít. Helyben rendszeresen folyik aerobikoktatás, Kovács-Molnár Judit vezetésével, valamint és gyerekek számára modern tánc oktatás, amelyet  Apáti Beáta tart.   A település büszkesége a helyi asszonyokból álló Huncut szemek tánccsoport és működik a KALÁSZ szövetség is. A labdarúgás is eredményes, a csapat tagjai elsők a megyei negyedosztályban. Utánpótlás csapatot is indítanak, a 14 év alattiak között már van is elegendő jelentkező.

Hujber Csaba elmondta, hogy ugyan nehéz egy közösséget aktivizálni, de megéri a fáradozást. Büszke minden kis gyerekre és felnőttre egyaránt, aki hozzájárul a község közösségi életéhez.

Major Katalin a kulturális közfoglalkoztatás keretében látja el a könyvtárosi feladatokat. Katalin, aki közel húsz éve él a településen, szabad idejében fest. Képeit Veszprém megye több városában kiállításon mutatta be az érdeklődőknek. Most gyermekeknek tart alkotó foglalkozásokat. A következő játszóház témája az ősz. Katalin a leveleket vágja ki papírból, amiket a gyerekek megfestenek.

Major Katalin kulturális munkatárs a hétvégi játszóházra készül

 

Major Katalin és Hujber Csaba az új könyveket nézi

- Látogatott a könyvtárunk - tudtuk meg. - Az iskolások a tanuláshoz szükséges könyvek mellett az ifjúsági regényeket keresik, és szeretik a vidám történeteket elbeszélő kiadványokat. A felnőttek is a könnyed, vidám történeteket, a romantikus regényeket kedvelik.

A községben működik az Aranyalma Óvoda. Gyermekjógát és játékos angol nyelvi foglalkozást is igényelnek a szülők, ezért az óvoda dolgozói megszervezik számukra, tudtuk meg Varga Mónika intézményvezetőtől. A kicsinyek, akik három évesen kezdik az óvodai életet, néptáncot és hittant is tanulnak. Sokat kirándulnak, kihasználják, hogy több rét, erdő veszi körül a települést, és gyalogosan is könnyen elérhető a térség egyik legismertebb kirándulóhelye, Sarvaly. A mozgáson túl fontos része a nevelési programnak az egészséges táplálkozás, csipkebogyó lekvárt főznek, gyógyteákat kóstolnak. Aranyalma fesztivált tartanak, amelyre a környék óvodáit is meghívják. Október közepén a térségi óvodák részvételével megtartják a hagyományos oviolimpiát.

Lovró István (jobbra) és Hujber István az óvoda kerítését szereli fel

Az óvodába jelenleg 24 gyermek jár

A településen működik falugondnoki szolgálat, amely többek között biztosítja az óvodások és idősek szállítását. Helyben szintén aktívan működik a polgárőr egyesület.

A pihenőpark területét a közmunkások tisztították ki, a lakók pedig vigyáznak rá

 

A polgármester másik stratégiája, hogy megértesse a közfoglalkoztatásban részt vevőkkel és a lakosság egészével, hogy a gyermekeiknek és unokáiknak szépítik és építik a falut. Saját erejükből kell sok mindent megoldani, pályázati források hiányában. Eredményesen működő csapatot sikerült felállítani a közfoglalkoztatásban résztvevőkből. Az idei évben munkájukkal sikerült felújítani a ravatalozót, a könyvtárat, kettő pincehelyiséget tárolónak. A falugondnoki és a polgárőr autónak garázsokat építettek. A sportcentrum melletti ligetes terület parkosítása is megkezdődött, fából készítettek kiülőket, padokat, asztalokat, téglából és kőből sütőhelyeket a dolgozók. A település több részére virágládákat gyártottak és a lakosság támogatással kettő sziklakertet, amelyekbe a helyiek által felajánlott virágokat ültették.

Hujber Csaba polgármester első ciklusát tölti

Felújították a köztéri szobrokat és utcatáblákat. Jelenleg az óvoda kerítésének a cseréje folyik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!