Sümeg

2015.04.10. 09:33

Télen-nyáron biztonságban - A külterületeket is ellenőrzik a polgárőrök

A legzordabb téli hetekben és éjszaka is biztonságban tudhatják ingatlanukat, értékeiket, terményeiket a külterületen élők vagy ott gazdálkodók. A sümegi polgárőr egyesület tagjai gépkocsival, lóháton járják a több négyzetkilométeres külterületet.

Tisler Anna

A tavasz beköszöntével, amikor a tulajdonosok már az első kellemes hőmérsékletűnek ígérkező hétvégét a természetben töltik, távol a város zajától, kiviszik a télre hazaszállított gyakran nagyobb értékű háztartási gépeiket, szerszámaikat, kell leginkább az óvatosság. Ekkor még ritka, hogy a tulajdonosok kiköltözzenek, így éjszaka nagyobb területek vannak őrizetlenül. A sötétedést követően előre ki nem számítható időpontban feltűnő polgárőr autó, benne két-három polgárőrrel, nagy visszatartó erő azoknak, akik nem tisztességes szándékkal érkeznek.

Gyalogh Gyula és Bárány Péter polgárőr Bárdiótagon

Az országos polgárőr szövetség kérte az egyesületeket, hogy a szervezzék meg a külterületek rendszeres ellenőrzését. Sümegen ez már évek óta eredményesen működik.

- Sümeg városhoz jelentős nagyságú külterületek, Ősemberbánya, Jánosmajor, Ilonamajor, Bárdiótag, valamint több négyzetkilométernyi szőlőterület és zártkerti ingatlanok tartoznak - tudtuk meg Molnár Zoltán elnöktől, miközben Bárdiótag felé tartunk. Április elején elkísértük Bárány Pétert és Molnár Zoltánt egy bejárásra.

Megtudtuk, a belvárostól messze, csaknem hét kilométerre a Hajnal hegyen komfort nélküli pincében él egy középkorú férfi. Őt havonta többször felkeresik. Tavaly nyáron a polgárőrség és egy vállalkozó, aki szintén tagja az egyesületnek, mobiltelefont és napelemes töltőt ajándékozott neki, valamint nyílászárókra szerelhető nyitásérzékelőt.

Molnár Zoltán elnök motorral ellenőrzi a területet

- Télen a nagy hidegben, hóban gyakran felhívtuk őt - mondta az elnök. - A készülékébe beírtuk a segélyhívó számát és több polgárőrtársunk elérhetőségét, ha segítségre van szüksége tudjon hívni.

 

Pincefeltörést akadályoztak meg a lovasok

Itt, Hajnalhegyen hiúsítottak meg a lovas polgárőrök tavaly ősszel egy pincefeltörést. Egy pénteki napon kora délután járőrözött Mózner Adrien, Németh Noémi és Borbásné Holczer Tímea, amikor megpillantották a feszítővasakkal egyik pince felé tartó férfiakat. Lóháton a nyomukba eredtek, de a férfiak bemenekültek az erdőbe, ahova a sűrű aljnövényzet miatt a járőrök nem tudták követni őket.

- Sem ősszel, sem télen nem történt sem terménylopás, sem betörés - tette hozzá Molnár Zoltán. Elképzelhető, hogy a három bátor polgárőr azzal, hogy elriasztotta a rossz szándékkal érkezőket, nem csupán egy betörést, hanem egy betörés sorozatot akadályozott meg.

Partos Gyula az egyik hétvégi ház tulajdonosa ismerősként üdvözölte a járőröket.

- Örülök, hogy nap mint nap látom a polgárőröket - mondta. - Nekik köszönhető, hogy évek óta nem érte kár a tulajdonosokat.

Bárány Péter polgárőr a domb tetejéről nézi a szőlőhegyet

Gyalogh Gyula, mikor ott jártunk, az erdő szélén levő szőlőjében tevékenykedett. Ő Nyirespusztáról motorral jár ki. Megtudtuk tőle, korábban törtek fel pincéket arrafelé, de mióta rendszeresen járnak a polgárőrök, még a kint felejtett kapát is megtalálta egy hét után. Az idős pincetulajdonos elmondta, tudja, több egyesületi tag elsősegélynyújtó képzést is kapott, így balesetnél is tudnak segíteni.

A lovas polgárőrség előnye, hogy olyan helyre is el tudnak jutni, amelyek gépjárművel megközelíthetetlenek, csendben járnak, így nagyobb az esély a tettenérésre.

A szőlőben már többen kapáltak, metszettek. Az úton lassan haladó autóban ülőket többen köszöntötték.

- Naponta eljövünk erre, már megszokták, hogy itt vagyunk - tette hozzá Bárány Péter. - A tulajdonosok többségét, a vidékieket is látásból ismerjük. Így könnyű kiszűrni az idegeneket. Aki rossz szándékkal téved erre, azt a viselkedése is elárulja. Miért is akarna a polgárőrség felirat láttán menekülni az, aki csak sétálni, virágot szedni akar?

Az Ősemberbányánál folytatjuk utunkat. A kirándulóhely most még csendes. Nyáron táborozók, kirándulók keresik fel a helyet. Néhányukat figyelmeztetni kell, hogy ne hagyják az autóban látható helyen videokamerájukat, telefonjukat.

Az Öreghegyen egy Budapestről érkezett család egy szálláshely felől érdeklődik. Felkísértük őket. Közben az elnöknek telefonált két fiatal, hogy tesznek egy kört a motorokkal.

Az életmentő felszereléssel, újraélesztő készülékkel felszerelt motorokkal közlekedők nem csupán a közbiztonságot, hanem az életünket is védik. A két motort csak azok vezethetik, akik részt vettek a sümegi  mentőszolgálat munkatársai által tartott elsősegélynyújtó tanfolyamon, ahol az eszközök használatát is elsajátították. Mindannyian közlekedéstechnikai képzést is kaptak, így bármilyen nehéz terepet meg tudnak közelíteni. A motor csomagtartójában levő eszközöket még nem kellett használniuk, az elsősegélynyújtási ismereteikre viszont már szükség volt. Tavaly három utcai rosszullétnél segítettek a mentő megérkezéséig.

Baráth András, Molnár Petra és Pethő László lovas szolgálatban
Fotó: Tisler Anna

Vonzó a fiatalok számára is

Egyre népszerűbb a polgárőr tevékenység, tavaly több fiatal kérte felvételét, ők hozzák barátaikat, munkatársaikat is. A régebbi tagok örömmel tanítják be őket. Sokan dolgoznak váltott műszakban, a nyugdíjasok is aktívak, így minden napszakban van, aki ki tud menni szolgálatba. Gyakran adnak rendőrrel közös szolgálatot.

Az elmúlt években részt vettek eltűnt személyek felkutatásában, a nagy havazásban két falu között elakadt autóbuszból szállították utasokat az iskolában berendezett melegedőbe. Nemrég egy sárkányrepülő tulajdonosa felajánlotta, ha a szövetség zerződést köt vele, vállalja, hogy gépével a kutató-mentő munkában részt vesz. Azt követően megnő az esélye annak, hogy az eltűnt vagy az erdőben bujkáló személyekre idejében rátalálnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!