Sümeg

2015.03.29. 09:14

Már az űrkutatásban is otthon vannak a sümegi diákok

A Kisfaludy Sándor Gimnázium a Fény Nemzetközi Éve kapcsán szervezett programokat a diákoknak. A nagyszabású programsorozat egy részén csak azok vehettek részt, akik azt kiérdemelték.

Tóth B. Zsuzsa

Februárban és márciusban a diákok csillagászati és űrkutatási témaköröket dolgoztak fel a természettudományi tantárgyak tanóráiba illesztve, emellett kiselőadásokat és maketteket készítettek. Az iskola tanárai, Bárány József és Nagy Balázs a diákokkal együtt indították el az előadássorozatot a gimnázium jól felszerelt fizikatermében. Előadásuk témája az űrkutatás kezdete, sikerei és kudarcai, valamint az űrkutatási verseny volt. Lenner Illés (9.c), Szeidl Orsolya (9.c) az amerikai oldalról, Oszkó Ágnes (9.c) pedig az oroszok szemszögéből mondta el a történéseket látványos prezentációval szemléltetve.

A Könyvklub keretében Kovács Attiláné, könyvtáros tanár Both Előd írói és fordítói munkásságáról, illetve legújabb könyvéről beszélgetett az érdeklődő fiatalokkal. Képekkel és rövid videókkal illusztrálta például, hogy hogyan mosnak fogat az űrhajósok, vagy éppen mennyire nem egyszerű a súlytalanság állapotában a hajmosás.

A képen Lenner Illés, Bárány József, Ószkó Ágnes, Nagy Balázs és Szeidl Orsolya látható, a sümegi iskolának a program szervezésében és lebonyolításában részt vevő tanárai és diákjai (Fotó: Szeidlné Lakos Éva)

Neves szakemberek ugyancsak elfogadták a gimnázium felkérését. Sik András, az ELTE adjunktusa, térinformatikai szakértő a Mars-kutatás legújabb eredményeiről és az élet utáni kutatás izgalmairól beszélt telt ház előtt a Kisfaludy Művelődési Központban.

Bacsárdi László, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense, a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) főtitkára Földközelben a világűr, avagy hogyan változtatja meg mindennapi életünket az űrkutatás? címmel tartott érdekes előadást.

A program külön érdekessége volt, hogy az előadás előtti percekben a résztvevők szemtanúi lehettek a részleges napfogyatkozásnak.

A gimnázium diákjain kívül a rendezvényekre meghívást kaptak a környékbeli általános iskolák legérdeklődőbb tanulói is, köztük a robotprogramozással foglalkozó csabrendeki szakkör tagjai.

A programsorozat következő előadója Both Előd, fizikus, csillagász, a MANT alelnöke, a Magyar Űrkutatási Iroda volt igazgatója, több könyv írója és fordítója. Előadásának témája: Élet a Nemzetközi Űrállomáson; magyarok a világűrben. A rendezvényre április elsején 11 órakor várnak mindenkit a művelődési központban. Délután 14.30-kor pedig író-olvasó találkozó lesz az érdeklődőknek Both Előddel a gimnázium épületében.

A Papp Imre és a Kisfaludy Művelődési Központ támogatásával létrejött programsorozat iskolai szintű vetélkedővel zárul áprilisban. Addig még az is kiderül, hogy ki csatlakozik az Mars táborához és ki a Vénuszhoz. A rendezvények ideje alatt ugyanis a kisfaludys diákok a hallottak alapján eldönthették, hogy jelképesen melyik bolygó mellett teszik le voksukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!