Sümeg

2017.03.03. 20:11

Indulhat a szakképzés

Sümeg - A Pápai Szakképzési Centrummal kötött együttműködési megállapodás értelmében akár ősztől indulhat a szakképzés a városban.

Tóth B. Zsuzsa

Az együttműködést csütörtökön írta alá a centrum főigazgatója, Sági István és Végh László polgármester. A szakképzési centrum létrejöttét a környékbeli vállalkozások is támogatják, az annak helyet adó épület felújítása után szeptembertől már elindulhat a felnőtt képzés, sőt, szerencsés esetben a nappali oktatás is. Végh László szerint fontos mérföldkő lehet ez a város életében.

Végh László és Sági István kötötte meg a szerződést Fotó: Tóth B. Zsuzsa

- Már tavaly ősszel szerettünk volna indítani szakképzést a városban, idén valóra válik az álom. Nagy probléma ma hazánkban a szakember hiány, a fiatalok közül kevesen tanulnak szakmát. Sümegen erre van igény és a város vezetése úgy látja, hogy vannak olyan vállalkozások, cégek, amelyek igényelnék az új munkaerőt itt és a körzetben egyaránt. Az előkészítő munka elkezdődött, a vállalkozásokkal felvettük a  kapcsolatot, a szakképzési centrumot és város vezetését egyaránt együttműködésükről biztosították.   A szakképzésnek a Kossuth utca 2. szám alatti, egykori idősotthon épülete ad megfelelő helyet az átalakítás, felújítás után. Ehhez forrást kell találnunk, hogy szeptemberben indulhassanak a képzések. Amennyiben sikerül rendbe hozni az épületet, semmi akadálya nem lesz az oktatás megkezdésének. Akkor pedig nem csak felsőfokú oktatás, hanem középfokú szakoktatás is lesz Sümegen – mondta a polgármester. Sági István megerősítve az elhangzottakat hozzátette, hogy leginkább a klasszikus falipari és vendéglátós szakmák iránt van igény. Például ácsokat, asztalosokat, gépipari dolgozókat képezhetnek majd Sümegen. Elindulhat az érettségi utáni képzés és a szakgimnáziumi képzés ugyancsak. Bár idén még nem tudtak jelentkezni a diákok, az épület átalakítása tempójától függően ha klasszikus nappali képzéssel nem is indulhatnak idén ősszel, de felnőtt képzéssel mindenképpen. 2018 szeptemberére pedig országosan is meghirdethetik az általános iskolai végzős diákoknak a szakképzést, konkrét szakmákat megnevezve. Az épületben első körben négy tantermet alakíthatnak ki, két osztályt indíthatnak. Nyelvi és számítástechnikai labornak, ugyancsak lenne hely, de gyakorlati képző helyek, tanműhelyek is kellenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!