Íjával tiszteleg az ősök emléke előtt

A hagyományőrző tradicionális íjászra akkor figyelt fel a világ, amikor 2010-ben egy 1226 óta fennálló mongol rekordot döntött meg. A Nyílegyenes Távlövő Bajnokságon 508,74 méterre lőtte a nyílvesszőjét. Közel ekkora távolságra, 503 méterre a fennmaradt írások szerint  egy Esunkhei nevű mongol harcos tudott lőni Dzsingisz Kán egyik ünnepi versenyén. Az íjász az eredményeivel a magyar ősöknek állít emléket. Számára ez nem sport, nem arról szól, hányszor áll a dobogó legfelső fokán, hanem arról, hogy terjessze a magyar íjászhagyományokat, fejet hajtson a bátor harcos elődök emléke előtt. Az eredmények azért fontosak, hogy felfigyeljenek rá. Az utolsót és a sereghajtót sehol sem szokás megjegyezni.

Mónus Józsefre minden várlátogató felfigyelt, amint korhű öltözetben, farkasbőrrel a hátán íjjal és vesszőkkel a kezében megjelent. Az időjárás is kedvezett neki. Délelőtt még esett az eső, fújt a szél, délután négy órára, a rekordkísérlet idejére már szélcsendes, napos idő volt. Az íjász felállt a vár fokára, felkészült, majd ellőtte az első nyílvesszőt. Majd a másodikat. A harmadik már talált, befúródott a legkisebb párna közepébe. Amikor az arénában levő tanítványa, Prokaj Kiara jelzett, hogy sikerült, Mónus József, vagyis Fehér Farkas felkiáltott, a hős várvédők tiszteletére és ifj. Papp Imre örökös várkapitány emlékére. A nézők tapsoltak. A kísérlet sikerült.

Az íjásztól megtudtuk, hogy ezt a keleti népeknél és Magyarországon, ahol ennek komoly múltbeli gyökerei vannak, hagyományőrzésként űzik, Amerikában viszont, ahol a történelmi előzmények hiányoznak, egy  sportágként tartják számon a sok közül. A hagyományőrző íjászok ezért, ha tehetik, korhű öltözetben lőnek. Így ők maguk is jobban átérzik, milyen volt a régi korokban az íjászok élete. Mint megtudtuk tőle, foglalkoztatja az, hogy milyen lehetett a magyarok íja a X-Xl. században, és szeretné felhívni a figyelmet, ha egy török harcos az 1500-as években képes volt 800 méterre is lőni, akkor ugyanezt a magyarok is meg tudták csinálni, legfeljebb arról nem maradt fenn írásos emlék.

Fotó: Penovác Károly

Mónus József már többször járt Sümegen is, tanulmányozta a vár történetét, a vitézek életét, a harcászati módszereiket. Régóta készült a most megvalósult kísérletre. Örült, hogy nagy volt az érdeklődés, és reméli, voltak olyan látogatók is, akik érdeklődését komolyabban is sikerült felkelteni. Elmondta, ő maga tíz éve kezdett az íjászattal foglalkozni. Nem tanulta, érzi, mikor mit kell tennie. A vessző kilövése után már érzi, hogy talál-e. Rengeteget gyakorol, verseny előtt csak arra koncentrál. A sümegi rekordot követően Amerikába utazott egy versenyre. Ő így tiszteleg az ősök emléke előtt. Fia, a ma már egyetemista László követi édesapját, ő is volt már világbajnok, többszörös csúcstartó.

A tengerentúlra elkísérte tanítványa, az Egerben élő 18 éves Prokaj Kiara, aki csupán három éve ápolja a hagyományokat, és már világrekorder, világbajnok,  kétszeres Európa bajnok. Kiara elmondta, hogy öccse jelentkezett egy hagyományőrző csoportba, ahol feltétel volt az íjászat. Elkísérte öccsét a foglalkozásra, majd ő is megpróbálkozott a lövéssel. Az edző egyből látta, van tehetsége hozzá. Kiarának is megtetszett és elkezdtek együtt dolgozni. A lány az idei tanévben érettségizik, így a vizsgákig az amerikai az utolsó nagyobb versenye.