Sümeg

2015.05.28. 10:46

Hatvan éve végeztek - Csak egy éven át tanultak a gimnáziumban

Sümeg - Hatvan éves érettségi találkozóján újra felidézte egykori iskolai élményeit minden diák a találkozón.

Tóth B. Zsuzsa

Weinhoffer Károlynétől, a találkozó szervezőjétől megtudtuk, hogy a sümegi Kisfaludy Sándor Gimnázium azon nevezetes osztálya volt az övék, amely csak egyetlen évet, az utolsót végezte ebben az iskolában. Az 1954-55-ös tanévben újraindított negyedik osztály az ország több részéről jelentkező diákokból szerveződött akkor 31 tanulóval. Az első három évet az iskolások a Dunántúl más városaiban, például Tapolcán, Pápán, Keszthelyen, Veszprémben végezték el. Osztályfőnökünk Kovács Géza matematika tanár volt.

A sümegi öregdiákok hatvan évvel az érettségi után. Középen az intézmény jelenlegi igazgatója, Szeidlné Lakos Éva. Fotó: Csicsics Antalné

A 60 éves találkozón Szeidlné Lakos Éva, a gimnázium igazgatója köszöntőjében röviden ismertette az iskola mai életét. A gimnáziumban e jeles évfordulón résztvevő egykori diákokat névre szóló emléklappal ajándékozta meg. A meghatott pillanatok után rendhagyó osztályfőnöki órát tartottak. Megemlékeztek azokról a kitűnő szakmai felkészültségű, nagy tudású tanáraikról, akik példamutatásukkal, emberségükkel elindították őket 60 évvel ezelőtt a nagybetűs életbe. Emlékeztek elhunyt osztálytársaikra is, a jelenlévők pedig beszámoltak életük alakulásáról. Megnézték újra A találkozón az iskola folyosóján a tablóképüket, majd az emlékfal előtt tisztelegtek. Agg Endre emlékező szavait követően megkoszorúzták a tanárok és osztálytársak tiszteletére 2010-ben állított emléktáblát. A találkozót jó hangulatú baráti beszélgetéssel és közös ebéddel zárták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!