Sümeg

2016.10.02. 19:10

Somló szépei a Kisfaludy gimnáziumból

Sümeg - A Kisfaludy Sándor Gimnáziumba nemcsak okos és sikeres tanulók járnak, már van két szépségük is.

Civil Tudósítónktól

Az idei Somló Szépe versenyen ugyanis két végzős diáklány is megmérettetett, s máris korona került mindkettejük fejére: egyiküké ezüstösen csillogó, másikuké bronzban úszó.

A verseny két gimnazista szépsége, Csenki Rebeka és Fűzfa Rebeka osztálytársnők, barátnők, akiket a megmérettetés még jobban összekovácsolt. Már csak azért is, mert szépséges sikerüknek nem mindenki örült maradéktalanul. Ahogy egyikőjük fogalmazott: Irigy világban élünk, igen, volt, akinek nem tetszettem, de tudom, csakis az irigység beszélt belőle.

Az udvarhölgyek civilben
Fotó: a család

Csenki Rebeka szokásos frufruvágásra ment fodrászához, neki Cseh Dóra ajánlotta a jelentkezést. Az elmondása szerint önbizalomhiányban szenvedő végzős komoly lépésnek tartja, hogy jelentkezett, bátornak és kitartónak kellett lennie, hogy végigcsinálja, és természetesen nagyon büszke önmagára. Önmagáért. S azért a pillanatért, amikor hallotta a nevét, amikor tapsot kapott, amikor könnyeivel küzdve kereste szeretteit, akik hasonló, euforikusan boldog és büszke lelki viharban tapsolták és éljenezték őt az első sorokból. Rebeka szerint megérte a felkészülés, a táborban sokat profitálhatott és tanulhatott Tóth Katalintól, örül, hogy részese volt ennek az eseménynek s ilyen élménnyel gazdagodhatott.

Csenki Rebeka

Fűzfa Rebeka észre sem vette a lehetőséget, nem hallott, nem olvasott a versenyről, de egy szemfüles ismerőse felhívta rá a figyelmét. Bátorította és addig-addig nógatta, míg Rebeka kötélnek állt s jelentkezett. Osztálytársnőjéhez hasonlóan ő is visszahúzódóbb típus, önbizalma kevéske, valószínűleg ezek miatt nem is gondolt még semmi ilyen megmérettetésre. Bár sokat edz, vigyáz az alakjára, odafigyel az étkezésre, nem feltétlen táplál jövőbeni terveket a divatvilággal kapcsolatosan. Elmondása szerint a verseny neki bátorságot adott, sok érdekes és értékes ember ismeretségét, lehetőséget egy új, izgalmas dolog kipróbálására.

Fűzfa Rebeka
Fotó: Pesthy Márton

A dobogón állva érezte, megérte a felkészülés, büszke szerettei arcát látva, hálás csókokat dobva feléjük köszönte meg támogatásukat, segítségüket, mellyel Rebeka elérhette a diáklányok egyik álmát: dobogóra állhatott, szépségével nyerhetett, bronzérme csillogása felülmúlta a nap sugarait is.

A két végzős gimnazistára természetesen családjukon kívül iskolájuk is büszke, sok tanár gratulált nekik az évnyitón, s azóta is többször kell feleleveníteniük a történteket, amit szívesen tesznek. Valaki mindig hallani akarja, valaki olyan akar lenni, mint ők, valaki beszélgetni akar a Kisfaludy két szépségével.

Vargáné Czobor Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!