Sportvilág

2017.04.03. 16:40

Megvédték címüket a Fekete fivérek

Esztergomban rendezték meg világbajnokságukat a natúr erősemberek. Fekete László fiai megvédték címüket.

Horváth Gábor

A Fekete László nevéhez fűződő natúr erősember-szövetség idei világbajnokságán 24 ország páros csapatai vetélkedtek egymással Esztergomban.

A megyénkből, egészen pontosan Ősi településről származó sportember már visszavonult a versenyzéstől, ugyanakkor fiai viszik tovább az igen gazdag családi hagyományt.

- Történelmi dolog történt, ilyen sok nemzet még nem indult a viadalon - újságolta lapunknak Fekete László, aki büszkén tette hozzá: a fiai, ifj. Fekete László és Fekete Miklós alkotta csapat sorozatban negyedik alkalommal győzedelmeskedett.

Fekete László, ifj. Fekete László, Fekete Miklós (balról jobbra) régóta versenyeznek együtt. Az apa már edzőként segíti fiait Fotó: archív

A résztvevőknek öt versenyszámban kellett helytállniuk. Kőgolyóemelésben Fekete Miklós egyéni csúcsot állított be, 215 kg-os teljesítményével (a golyót egy 120 cm magas állványra kellett felhelyezni) a világranglista második helyére ugrott édesapja mögé (Fekete Lászlónak 232,5 kg-os eredménye van ebben a számban).

Ifj. Fekete László pedig gúlacipelésben jeleskedett, 315 kg-os súlyt vitt el 12 méterre, ami világrekordot jelent.

A remek hangulatú viadalt, amelyen az Egyesült Államok szerezte meg a második, Svédország pedig a harmadik helyet, sok néző követte figyelemmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!