Dorkó és mackófölső

A hetvenes évek elején jóformán csak az élsportolóknak vagy a kivételezetteknek volt márkás tornacipőjük, melegítőjük, de még pólójuk is. Legtöbbünk legfeljebb álmodozott róla. Sőt, a gimiben még azokra is irigykedtünk, akik Csehszlovákiából átcsempészett Botas csukát hordtak.

A sportfelszerelések frontján a nagy változást az hozta el, amikor már legalább évente egyszer eljuthattunk a Lajtán túlra. Aztán a bécsi Mariahilfer Strassén, bódultan a világmárkák kínálatától, az utolsó schillingjeinknek is a fenekére vertünk. Persze itthon senkinek sem árultuk el, hogy egy évig készültünk, hónapokig spóroltunk arra, hogy felhúzhassuk végre a sógoroknál vett Adidast... Ez idő tájt történt, hogy a harmadik D-ből Salamon Laci 670 centit ugrott távolba a negyvenforintos dorkójában. Még a tornatanárunk kezében is megállt a toll, amikor kifeszítettük a mérőszalagot, és bemondtuk az eredményt. Sági tanár úr először nem hitt nekünk, a „mérőknek”, majd a szemének, amikor ellenőrzött bennünket…

Aztán hirtelen nagyot fordult a világ. Sokan úgy gondolták, elég a klassz szerelés a sikerhez.

A tehetség és a szorgalom – szerencsére csak rövid időre – háttérbe szorult.

Ennek lett az „áldozata” a szomszéd Marci gyerek, aki egyébként bunyózott. Csillogó-villogó selyem Adidasban lépett a kötelek közé. Úgy néztünk rá, mintegy félistenre. Igaz, előtte soha nem láttuk bokszolni, de kétségünk sem volt afelől, hogy ő a favorit, hogy egyszerűen földbe döngöli az ellenfelét. Aztán megszólalt a gong, a mi Mártonunk sasszézott egyet-kettőt, majd a riválisa úgy vágta nyakon, hogy az az ominózus „büdösbogár” sem bukhatott volna fel különbül.

A minap a győri sportlövő-Európa-bajnokságon ismét eszembe jutott Salamon Laci... A légpisztolyos döntőben sildes sapkában, fülvédőben, szemellenzőkkel és egyéb látásjavítókkal felszerelve ácsorogtak a résztvevők. Makulátlan melegítőjük az utolsó divat szerint készült. Ahogy a kamera végigpásztázott a mezőnyön, a sor végén egy török versenyző ácsorgott szerényen. Rajta egy talán még a Magyar Néphadseregtől „örökölt” mackófölsőben. Se szemüveg, se ellenző, se fülvédő. Sőt, célzásnál még a szemét sem hunyta le. Yusuf Dikeç, mert így hívják, csak tette a dolgát, lőtt és nyert. Az új kontinensbajnokot csak az eredményhirdetésre sikerült úgy-ahogy átöltöztetni. Akkor ráerőltettek egy nemzetiszínű melegítőt, amelynek az árcéduláját csak a dobogó tetején tépte le a cipzár húzókájáról …