Sport

2017.06.11. 16:30

VLS Veszprém: Fele királyságom a harmadosztályért

VESZPRÉM - Évzárót tartott az NB III-ban bravúrral bennmaradt VLS Veszprém labdarúgó együttese. Minden jó, ha vége jó.

Bényi Kálmán

Az Erdész utcai utánpótlás központ ideális helyszíne volt az évzáró ünnepségnek, elég csak visszagondolni arra, hogy a tavalyi évadban itt harcolta ki az NB III-as tagságot, az osztályozó megnyerésével a VLS Veszprém.

Szabó Péter, a bakonyi gárda első embere köszöntötte az egybegyűlteket, és ragadta magához a szót elsőként:

- Ha ősszel, az idény elején valaki azt mondta volna, hogy 11. helyen végzünk, nagyon boldog lettem volna, viszont félévkor hasonló kijelentés esetén odaadtam volna neki fele királyságom, csak így legyen. Szerencsére ezt megúsztam olcsóbban is - kezdte összefoglalóját. - Üres öltözőt örököltünk az elődeinktől, így alakítottunk csapatot 2015-ben, majd megnyertük a megyei bajnokságot, és a harmadik vonalban találtuk magunkat.

Fantasztikus tavaszi szezont produkált a VLS Veszprém és ennek köszönhetően bennmaradt az NB III-ban
Fotó: Penovác Károly

Mint kiderült, ez az osztály sokkal keményebb és óriási ugrás a megyéhez, amit rögvest az első fordulóban megtapasztaltunk. Az eredményeink annak a fényében kiválóak, hogy mindannyian tudjuk, honnan indultunk el. Az ősz sikertelensége nemcsak a ti hibátok, én is kiveszem a részét belőle, beragadtunk a rajtnál, 17 forduló után 9 ponttal szerénykedtünk a Komárom előtt.

A kiváló alapozásnak köszönhetően, illetve, hogy a kulcsjátékosok kicserélődtek a tavasszal már 31 pontot gyűjtöttünk. Ez azt jelenti, hogy az ETO mögött, holtversenyben mi szereztük a legtöbb pontot a Kaposvárral, az Ajkával és a Csornával együtt. Ez a helyezés alapot ad arra, hogy jövőre még merészebb álmokat szövögessünk, s ebben az önkormányzat is partner.

Szabó Péter kiemelte még, az utánpótlásnak is rendkívül fontos, hogy osztályt tudtak tartani, Krebsz Mátét az U17-es válogatottba is meghívták, és több fiatal játékosra szemet vetettek a riválisok.

A VLS Veszprém tehát tizenegyedik helyen fejezte be a bajnokságot, tizenegy győzelemmel, hét döntetlennel és tizennégy vereséggel. A gólaránya 32:49 lett.

Mint megtudtuk, a 2017/18-as évadra a felkészülést június 26-án kezdi a csapat, július első hetében pedig már edzőmeccset játszik. A pontvadászat 16 csapatos lesz, három gárda köszön majd el az NB III-tól és a legrosszabb 13. helyezett is búcsút int. Az első bajnoki összecsapást augusztus 12-én tartják.

Ovádi Péter, önkormányzati képviselő is gratulált az eredményekhez, és kiemelte ezután is mindent megtesznek azért, hogy a városban NB-s labdarúgó csapat működjön.

Irmes Zsolt, elnökségi tag arról beszélt, katasztrofális veszteség érte volna az utánpótlásunkat, ha kiesnek a felnőttek az NB III-ból. A 450 itt futballozó fiatal számára létszükség, hogy ne megyei, hanem NB-s bajnokságba tudjanak továbblépni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!