Sport

2015.05.12. 13:53

Veszprémben folytatja a válogatott kosaras

Pápáról a királynék városába teszi át székhelyét a negyvenháromszoros magyar válogatott kosárlabdázó, Simon László.

B. Virág Rita

A Zalaegerszeggel magyar bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet is ünneplő válogatott irányítóval szerződött le a Hoya Pannon Egyetem Veszprém alakulata.

Az igazolásnak némi pikantériát ad, hogy Simon László éppen a megyei riválistól, a Motax Concordia KC Pápától érkezik. A negyvenháromszoros válogatott játékos még tavaly ősszel kötelezte el magát Pápára, egy- éves kontraktust kötött az egyesülettel, de eddig nem sokat tudta segíteni Vajda József legénységét, ugyanis még az ősszel megsérült a térde. Összesen öt meccsen tudott játszani, s a térdét meg kellett operálni. A gyógyulás elhúzódott egészen tavaszig, így már csak a rájátszásban tudott bekapcsolódni ismét a játékba.

A válogatottat is megjárt Simon László Veszprémben folytatja a nyártól (Fotó: Penovác Károly)

Információink szerint Simon azért is szeretett volna váltani, mert május óta Veszprémben dolgozik és itt bérel lakást is.

Simon László egyes és kettes poszton bevethető hátvéd, 193 centiméter magas és 76 kilogramm.

További hír a Hoya Pannon Egyetem Veszprém csapatával kapcsolatban, hogy szerződést hosszabbított több meghatározó játékosával. Jövőre is veszprémi színekben kosarazik majd Kámán Tamás, Vertetics Ádám, Puszta Dávid, Kováts Viktor, Sipos Ádám és Oltárczy Máté is.

Persze ezzel még nem zárult le az évad, hiszen a veszprémiek a 9–10. helyért játszanak a Honvéd–Békés- párharc továbbjutójával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!