Sport

2017.04.27. 15:25

Kőkemény meccs vár a veszprémiekre Franciaországban

VESZPRÉM - Háromgólos előnyből várja a negyeddöntő visszavágóját a Telekom Veszprém a kézilabda Bajnokok Ligájában. A bakonyiak szombaton utaznak Franciaországba, ahol pokoli hangulat várja majd őket. Persze, ezúttal sem lesznek egyedül.

Horváth Gábor

Vasárnap 18.30-as kezdettel feszül egymásnak a Telekom Veszprém és a Montpellier HB a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A nekifeszülés helyett írhattunk volna egymásnak rontást is, hiszen aki látta a forduló első mérkőzését, jól tudja, hogy a felek mindenre felkészültek és rendkívül elszántak.

Múlt szombaton a veszprémi összecsapáson a bakonyiak háromgólos előnyt szereztek (26:23). Úgy, hogy vezettek már öttel is, de a hajrában akár tovább faraghatta volna hátrányát a Montpellier. Mindkét csapatnak volt elképzelése és volt válasza a másik taktikai húzásaira.

A veszprémieknek - Dragan Gajic (a labdával) és Nagy László - nehéz dolguk lesz Fotó: Penovác Károly

A Telekomnak összességében sikerült kordában tartani a fiatal franciák rohanását, a meccs jelentős részében működött a szigorú, határozott védekezés, amely olykor kissé túl kemény is volt. Schuch Timuzsin az első félidőben megütötte Simonettet, a mozdulatért egyből piros lap járt, sőt a játékvezetők a kék színű kártyát is felmutatták a bakonyiak védekezőspecialistájának. A legtöbben azonnal valószínűsítették, hogy Schuch emiatt eltiltást kap és nem léphet pályára a visszavágón, de ebben az esetben becsapós volt a kék lap, amely az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) szabályai szerint nem jelent feltétlenül meccskihagyást.

Ebben az esetben nem is jelentett, kedden jött a hír, hogy a veszprémi játékos szerepelhet a második találkozón.

A visszavágóval kapcsolatban érdekesség, hogy a franciák nem a város nagy (tíz-ezer fő befogadóképességű) sportcsarnokában rendezik, hanem egy kisebb létesítményben.

A bakonyi klubtól megtudtuk, ez utóbbi csarnok hasonlít a szegediekére, 3500 szurkoló fér be, és legendásan pokoli a hangulata. A veszprémiek persze nem lesznek egyedül, mintegy 80-100 lelkes szurkoló kíséri a csapatot és buzdítja kedvenceit a helyszínen. A drukkerek dolgát nehezítette, hogy a találkozó hosszú hétvégére esik, ami nem túl pozitív a repülőjegyek árait tekintve. A Telekom szombat délután utazik Franciaországba, Javier Sabaté gárdája nyugodtan, koncentráltan készül, s ha ilyen marad a meccsen is, sorozatban negyedszer juthat be a legrangosabb nemzetközi kupa négyes döntőjébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!