Sport

2017.06.16. 08:25

Van, amikor adni kell a lapot!

Kis srác kora óta ismerem Marosvölgyi Tamást. Láttam őt serdülőként futballozni, már felnőttként az NB III-ban veszprémi gólkirályként örülni. Másodosztályú hévízi játékosként is figyelhettem a médián keresztül a teljesítményét.

Donát Tamás

A harmadosztálybeli Füredben és a megyei bajnokság csapataiban is ő volt a gólfelelős. Gyors, dinamikus, ösztönösen a győzelemre törekvő focista volt, aki megalkuvást nem tűrően rohamozta az ellenfél kapuját.

A sors megadta vele kapcsolatban - igaz véletlenül - hogy ott lehettem a Balatonalmádi - Ajka Kristály megye I-es bajnoki összecsapáson is, ahol először volt asszisztens a vonal mellett. Hiba nélkül teljesített. Észrevétlen maradt. Ami az egyik legfontosabb erény ebben a szakmában. Amit ráadásul nagyon későn kezdett el.

- Ez pontosan így van, de emiatt egyáltalán nem bánkódom, inkább örülök annak, hogy Zsenticskó István bátorítására és végül Finta Peti unszolására belevágtam és nagyjából egy évvel ezelőtt letettem a játékvezetői vizsgát vele együtt - mondta a harminckilenc éves spori, akit a hazai futball világ csak "Maróként" szólít. - Ez is egy lépcsőfok volt az életemben a futballal kapcsolatban. Balogh Károly edző fedezett fel a sportágnak, kilenc éves voltam akkor. Hálával tartozom Tuta bácsinak, hiszen sok minden szépet és jót köszönhetek a focinak.

Marosvölgyi Tamás az aktív játék befejezése után mindenképpen a sportág közelében akart maradni, ezért edzőként kezdett el dolgozni a VFC USÉ-nél. A legkisebbekkel foglalkozott. Időnként beállt közéjük focizni. Terelgette, irányítgatta a gyerekeket. És megfogant benne a gondolat, hogy játékvezetőként még komplexebb lehet a tudása a futball tudományokban.

- Abszolút tisztában voltam azzal, hogy közel a negyvenhez csak a megyei első osztály lehet a csúcs bíróként, de itt is sokat lehet tanulni, megismerni egy más világot - utalt döntése hátterére "Maró". - Mert ez valóban egy más világ. Hiába fut egymás mellett játékos és a spori a pályán, mindenkinek más a célja és a feladata. Tudom, hogy még rengeteget kell tanulnom, fejlődnöm, hogy a partvonal melletti lengetés mellett a sípot is fújhassam a megyei I. osztályban. De egyértelműen ez a cél. Ezért is vágtam bele. Úgy gondolom, hogy a csoportvezetők és az ellenőrök még egy évig a másodosztályban adnak feladatot, de "zászlósként" már többször is lengethetek majd feljebb is.

A megye II-ben eddig öt-hat alkalommal kapott bizonyítási lehetőséget és fújhatta a sípot és nem okozott csalódást. A Taliándörögd- Pápateszér mérkőzésen mutatkozott be és 8.3-as osztályzatot kapott az ellenőrtől. Ugyan így értékelték a Sümeg - Pápateszér összecsapást is. De azt mondja, hogy az egy más minőségű, hangulatú találkozó volt, mert hét gólt is láthattak a szurkolók. És az értékelésbe minden beleszámít. Az egykori gól gyáros azt mondja, nem tartozik a laposztogatós sporik közé, de van, amikor fel kell mutatni a vétkesnek. Mert ez a szabály!

-Sokat szidtak játékosként az ellenfél szurkolói, főleg amikor gólt lőttem, mert az idegesítette őket, ezért nagyon sokszor fel sem veszem, amikor a futballisták "emlegetnek" a meccs hevében, ezt a tulajdonságomat egyszerűen átmentettem. De van amikor megálljt kell parancsolni az indulatoknak, mert ha nem így tennék, könnyen kicsúszhat a meccs a kezemből. Azt meg nem szeretném!

Egy évvel ezelőtt Marosvölgyi Tamás felmondott a VFC USÉ-nél. De most úgy tűnik, visszavárják az utánpótlás nevelő klubba. Elképzelhető, hogy lány csapat edzéseit vezetheti. Így újra kompletté, teljessé válhat a futball projekt az életében, amire annyira vágyott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!