Sport

2016.02.10. 10:34

Újonc bajnoki cím - Felber Balázs két számban is dobogóra állhatott

Budapest - Az újonc és serdülő korosztálynak rendeztek fedett pályás országos atlétikai bajnokságot, ahol a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) összesen négy érmet szerzett.

B. Virág Rita

A Syma csarnokban a két korosztály számára összesen 46 számban hirdettek győztest és összesen 25 szakosztály sportolói tudtak bajnoki címet szerezni. A VEDAC népes küldöttséggel képviseltette magát, és végül a veszprémi egyesület elégedetten térhetett haza a két napos megméretésről, hiszen négy érmet is sikerült hazahozni.

A legtöbb bajnoki címet egyébként, öt-öt első helyet a székesfehérvári ARAK, valamint az MVSI szerzett.

Az újonc (13 évesek) kategóriájában Felber Balázs két érmet is szerzett. Bajnoki címnek örülhetett 800 méteren, ideje: 2:06,70, míg 1500 méteren a dobogó harmadik fokára állhatott fel (4:29,59). A bajnok edzője: Németh Eszter. Ugyancsak értékes harmadik helyezést ért el 300 méteren Molnár Attila (39.03).

Az újonc korosztályban szólnunk kell még Edvy Andrásról, aki 800 méteren lett negyedik helyezett (2:10,61). A lányoknál pedig Szarka Zsófia két számban is pontszerzőként ért célba - 800 méteren hatodikként végzett (2:25,36), míg 1500 méteren negyedik helyen futott célba (4:59,46).

A serdülőknél Varga Gréta Barbara állhatott dobogóra, 7:10,47-es idővel 2000 méteren lett bronzérmes. A fiúk ugyanezen számában Tóth Márton lett hatodik helyezett (7:02,99).

Felber Balázs (középen), alatta pedig edzője Németh Eszter két számban is éremnek örülhetett
Fotó: Tóthné Stupián Anikó


A fiatalok mellett az idősebb korosztály is pályára lépett a Syma csarnokban, mert az ob-val egy időben tartotta a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) nyílt fedett pályás viadalát.

Természetesen itt is több veszprémi nevezett, és többen remek eredményekkel hívták fel magukra a figyelmet.

A férfi mezőnyben 60 méter gáton a leggyorsabb volt a nemrégen visszatérő Gönczöl Máté (7.94). Kiss Gergő Xavér 800 méteren végzett a második helyen (1:53,66), míg Bartha László 400 méteren lett ötödik (49.68).

A nőknél Renkó Evelin megnyerte a 400-as számot (57.31). Bányai petra bronzérmet vehetett át 800 méteren nyújtott teljesítményéért (2:20,50), ugyanitt Csorba Eszter hatodik helyezettként ért célba (2:24,61).

Somogyi Anett 3000 méteren 9:58,84-es idővel végzett másodikként, míg Ladányi Fruzsina 10:10,01 perccel a negyedik lett.

A felnőtteken, majd a dobókon a sor

Február 20-21-én rendezik meg a fedett pályás atlétikai országos bajnokságot is, ahol természetesen a VEDAC legjobbjai is rajthoz állnak. Itt a húzónevektől több éremre is számíthatunk, gondoljunk csak a kimagasló formát mutató Kéri Biankára, vagy a férfiaknál Kiss Gergőre. Az ezt követő hétvégén pedig a dobókon lesz a sor, a téli dobó ob remek lehetőség lesz az erőfelmérésre. A VEDAC Dobóakadémiájáról a legjobbak, Pásztor Bence, Orbán Éva nevezésére számíthatunk.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!