Több lehetőséget kell adni a magyar fiataloknak

2017. május 07., 11:30 szerző: Szendi Péter
komment
Kovács László mesteredző még mindig aktív életet él, tanít a Testnevelési Egyetemen és továbbra is figyelemmel kíséri a magyar kézilabdázást. Örült annak, hogy a Veszprém sorozatban negyedszer bejutott a Final Fourba, de ugyanakkor csalódott, hogy válogatott szinten évek óta sem a nők, sem a férfiak nem érnek el jó eredményeket.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Csodálatos, tavaszias hangulatban ültünk le beszélgetni, enyhe szellő simogatta az embert, idilli volt a környezet is, hiszen rápillanthattunk nemzeti kincsünkre, a Balatonra. Kovács László megállapította, hogy azon szerencsések egyike, aki ha nem is mindennap, de láthatja ezt a földi csodát. Évek óta Paloznakon van nyaralójuk, feleségével alig várják, hogy a főváros zaját otthagyva a Balaton-part egyik legszebb településén töltődjenek fel. Szeret kertészkedni, barkácsolni, jót tesz neki a fizikai munka.

A mesteredző, aki annak idején világválogatott kézilabdázó volt, 1968-ban a Bp. Honvéddal BEK-ezüstérmet szerzett, majd 1982-ben, mint edző, megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját a Honvéddal. Ezután két évig volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, majd külföldön (Kuvait, Németország, Ausztria) próbált szerencsét. 1999-2000 között a veszprémieket is irányította, de az akkori második helyezés miatt távoznia kellett a csapattól. Még egy ideig edzősködött, de 2003-ban véglegesen felállt a kispadról, mint mondja nem bánta meg.

- Az idén szűnt meg a MOB Heraklesz-program kézilabda utánpótlás szakreferensként betöltött állásom. Jelenleg a Testnevelési Egyetemen vagyok nyugdíjas óraadó tanár, de a Kézilabda Szövetség szakedzői képzésében is részt veszek. Most is közel ötven dolgozatot kell átnéznem, úgyhogy nem panaszkodom - kezdi a beszélgetést Kovács László.

Válogatott szinten mind a nők, mind pedig a férfiak évek óta nem érnek el komoly eredményeket, ráadásul a 2016-os nyári olimpiáról is lemaradt mindkét csapat. Kovács László szerint a "tűzoltó munkával" nem oldunk meg semmit. Időt kell hagyni a játékosoknak és az edzőknek, hogy eljussanak arra a szintre, ahol nekik lenniük kellene. - Elszomorító ugyanakkor az, hogy gyakorlatilag nincs olyan csapat Magyarországon, ahol a meghatározó szerepeket ne külföldi játékos töltse be. Többször vitáztam kollégáimmal, miszerint eddzenek többet a fiatalok. Reggeltől-estig tréningezhet valaki, de ha nincs megfelelő mérkőzésingere, akkor nem tud egyről a kettőre jutni. A magyar fiataloknak több lehetőséget kell adni, hiszen hiába tehetséges valaki, ha azt a mérkőzéseken nem tudja bizonyítani. Jó példa erre Bánhidi Bence, aki Szegeden bizalmat kapott és élt is vele.

A mai kézilabdázásban fontos szerep hárul a jó nemzetközi védekezésre. A mesteredző példaként említi a magyar férfiválogatottat. -Hiába számít jó kapusnak Mikler Roland, a nemzeti csapatban nem tud úgy teljesíteni, mint Veszprémben, mert nincsenek előtte olyan védők, akik kellőképpen segítik a munkáját. Fizikálisan kellene erősödniük a kézilabdázóinknak, agresszívabb játékot kellene felvenni, de az nem szabad, hogy durvaságba csapjon át.

Két ellentétes félidőt láthattak a nézők Montpellierben. Az első harminc percben a franciák uralták a játékot, nem véletlenül vezettek négy góllal. A szünetben jól cserélt Sabaté, hiszen behozta Alilovicot és Ugaldet, akinek beállításával lendületet kapott a csapat. -Megmondom őszintén a félidőben telefonon beszélgettem egyik kollégámmal, aki nem nagyon bízott már a sikerben. Én valahogy derűlátóbb voltam, mondtam neki, várd csak ki a végét, ha a védekezésünk összeáll, akkor minden rendben lesz. Szerencsére így lett. A jó védekezés pedig a támadójátékunk javulását is eredményezte. Lényeges volt a mérkőzés kedvező alakulásában a beállós játék előtérbe helyezése, hiszen itt derült ki igazán a fizikai fölény, ami a veszprémiek legnagyobb erőssége. Utólagosan értékelve a mérkőzést, igazságtalan lenne elmulasztani Palmarsson, Nilsson, Lékai és Nagy Laci kiemelkedő teljesítményét a második félidőben.

Kovács László örömét fejezte ki, hogy az elődöntőben a Veszprém elkerülte a Vardart. Szerinte a sorsolás a lehető legjobban alakult. Remélte, hogy a PSG-t kapja a bakonyi alakulat. - Egy ilyen nagy tornán nüanszokon múlik minden. Négy fantasztikus csapat méri össze erejét és tudását. Ha lehet ilyenkor azt mondani, akkor Fortuna velünk volt. Úgy érzem a francia csapat védekezésben gyengébb a Szkopjénél, illetve a Barcelonánál. Sokat számít majd a kapusok teljesítménye is. Én Vardar-Veszprém döntőt várok, és bízom abban, hogy a fiúk végre felteszik az i-re a pontot, megnyerik a BL-t - zárta szavait Kovács László mesteredző.

Szendi Péter

2017. május 07., 11:30 szerző: Szendi Péter

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...