Sport

2016.05.17. 19:05

Szövetségi elismerés - A révfülöpi Molnár Dóra az All Star-csapatban

Révfülöp - A helyi általános iskola testnevelő tanára, Molnár Lajos az év testnevelője kitüntetést kapta a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségétől (MKOSZ).

Tóth B. Zsuzsa

Németh László igazgatótól megtudtuk, hogy az iskola második korcsoportos tanulói a Dobd a kosárba! program országos döntőjén szerepeltek Budapesten.

Az intézmény két éve az egyedüli általános iskola volt, amely együttműködési szerződést kötött az MKOSZ-szel utánpótlás-nevelő bázis iskolaként. Az elmúlt két évben Molnár Lajos testnevelő tanár nem csak az iskola különböző korcsoportjaival ért el sikereket. Körzeti, megyei versenyeket, diákolimpiákat nyertek, több alkalommal országos döntőbe jutottak, és a testnevelő elkezdte szervezni tapolcai kistérség kosárlabda- életét is. Ennek eredményeként már nemcsak Révfülöpről, hanem a körzet iskoláiból szintén toboroz gyerekeket, akiket rendszeresen foglalkoztat az edzéseken.

A révfülöpi iskola testnevelője, Molnár Lajos (balra) Az Év Testnevelője 2016 elismerést vehetett át a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségétől. Tanítványa, Molnár Dóra pedig részt vehetett egyetlen Veszprém megyeiként az U11-es korosztály Kelet-Nyugat All Star-gáláján (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

Tervszerű, tudatos munkájának köszönhetően több tanítványa szerepel eredményesen az országos kengurubajnokságokon, gyermekbajnokságokban.

A kosárlabdaélet felpezsdítése érdekében Molnár Lajos rendszeresen szervez tornákat, streetballokat, folyamatosan építi a kapcsolatot a szomszédos és távolabbi településekkel, sok közös rendezvényen vesznek részt együtt.

Az elmúlt két évben a Révfülöpi Általános Iskolában és a tapolcai kistérség területén olyan példaértékű munkát végzett, amely joggal hívta fel a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége vezetésének figyelmét.

Az edző a Dobd a kosárba! sportágfejlesztési program elveit és céljait a legnagyobb mértékben érvényesíti utánpótlás-nevelő munkájában.

A hétvégi országos kosárlabda-találkozón Molnár Lajos testnevelő tanár a kosárlabda sportágfejlesztési programban részt vevő 200 szakember közül Az Év Testnevelője 2016 kitüntetést kapta az MKOSZ-től.

Az iskola ötödik osztályos tanulója, az edző Molnár Lajos névrokona, Molnár Dóra pedig bekerült a nyugat-magyarországi válogatott legjobb hat leány játékosa közé az U11-es korosztályban. Ő képviselte Veszprém megyét a Kelet-Nyugat All Star- gálán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!