Sport

2017.08.10. 17:00

Száztíz százalék kell - Az átalakult VLS Veszprém Andráshidán kezdi az idényt

VESZPRÉM Csapatnyi játékos cserélődött ki a nyári átigazolási szezon alatt az NB III-as pontvadászat nyitányára készülő VLS Veszprémnél. A vérfrissítésen átesett bakonyiak szombaton az Andráshida vendégeként kezdik meg a 2017/18-as labdarúgó-bajnokságot.

Bényi Kálmán

Az előző évadban bravúrral osztályt tartó gárda kerete hatalmas változáson ment keresztül a nyár folyamán. Orbán Tamás vezetőedző tavalyi alakulatából tizenöten döntöttek úgy, hogy máshol folytatják pályafutásukat: Hársfalvi András a Videotonhoz, Krebsz Máté, és Bene Zsombor az Ajkára, Márkus Attila Norvégiába, Burcsik Martin, és Nácsa Bence Balatonalmádiba, Szabó Partik Balatonfüredre, Sárosi Dániel az újonc Szabadkikötőhöz, Büki Baltazár Iváncsára, Zelizi Patrik Mórra, Molnár Marcell, és Farkas László Ausztriába, Hegedűs Ábel a Futsal Club Veszprémhez igazolt. Távozott még Meiczinger Bence is, azonban ő menet közben sajnálatos sérülést szenvedett, és jelenleg nincs csapata, valamint munkahelyi elfoglaltság miatt Szabó Leventére sem számíthat a szakvezető. A vérmes veszprémi drukkerek sem lesznek könnyű helyzetben, minden bizonnyal egy-két fordulónak el kell majd telnie, hogy minden egyes játékos nevét kívülről fújják majd. Íme, az érkezők névsora: Mikler Dániel, Szanyó Dániel, és Palkó Győző Szigetszentmiklósról, Hoffer Levente, és Boromissza Gábor a Futsal Club Veszprémtől, Koós Patrik Sárvárról, Polareczki Roland Hévízről, Szabó Bence Csornáról, Irmes Dávid Gyirmótról, Friedrich Dávid Ercsiből, Szűcs Lajos a Videotontól teszi át a székhelyét a királynék városába.

A lejátszott edzőmérkőzések azt mutatják, hogy jó úton halad a csapatépítés, és az új játékosok is egyre összeszokottabban mozognak a pályán. - A tesztmérkőzések jól szolgálták a felkészülésünket - vázolta az alapozási időszak alatt történteket Orbán Tamás vezetőedző, majd hozzátette: a támadójátékuk a vártnál hamarabb összeállt, de a védekezésen van még mit javítani.

Gunther Zsolt (elöl) rutinjára nagy szükség lesz a hétvégén rajtoló új szezonban is Fotó: Pesthy Márton

- Jó szellemű társaság formálódik, amellyel nem tartom elérhetetlennek a középmezőny elejét sem. A jó kezdés hatalmas lökést adna az együttesnek.

Erre pedig minden esélye megvan a veszprémi focistáknak. A harmadosztályú bajnokság nyitányán ugyanis az Andráshida alakulatához látogatnak, és valljuk meg őszintén, a hazaiak papíron nem tartoznak a pontvadászt top csapatai közé.

- Kellemetlen ellenfél vár ránk szombaton - kezdett bele az aktuális rivális játékának elemzésébe Orbán Tamás, majd elmondta: - Az Andráshida sokat dolgozó, ívelgetős focit játszó alakulat. Nekünk azonban nem szabad belemennünk az adok-kapokba, mert az Andráshida rutinosabb csapat nálunk. A találkozó elején szeretnénk a kapujába találni, és a vezetés birtokában már játszhatnánk a saját játékunkat. A szezon első mérkőzése minden csapat számára kiemelten fontos, ezért minden egyes játékosomtól száztíz százalékot várok el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!