Sport

2017.02.25. 23:00

Sala, ég veled, hajrá Fradi!

Nyolcvankettedik évében, rövid szenvedés után, otthonában váratlanul elhunyt dr. Fekete Sándor. Azért sokkoló a hirtelen távozása, mert néhány hete még ott kocogott a veszprémi stadion fedett csarnokában.

Napló információ

Ahogy azt tette minden csütörtökön. És úszott komótos tempójában, a város uszodájában a hétvégén. Azt mondta, hogy egészségével minden rendben, csupán a látása romlott, pedig a meccsnézéshez szükséges lenne. Aztán leült a büfében megpihenni egy kicsit. Megbeszélték Hajós Józseffel, régi ismerősével az aktuális futballkérdéseket. A dózsás a fradistával. Bizony! A „Sala” az ország legnagyobb Fradi-drukkere volt. Kedvenceinek bántásától akár haragra is gerjedt.

Egyszer körbevették a dózsás, vasasos, honvédes barátai és nekiszegezték a kérdést, hogy: Sala, miért mindig a Fradi játssza a második mérkőzést a kettős rangadókon a Népstadionban? Azonnal jött a válasz. Azért, mert ha nem a mieink fociznának másodszor, akkor csak „Kalap”, a pereces maradna a lelátón. Albert Flórián búcsúmeccsén könnyezve tapsolt és utána azt mondta, ha a Császár nem játszik, ő mostantól horgászni megy.És amit sohasem szabad elfelejteni. Az emlékekben tovább él. Remek futballista volt. Technikás, jól cselező játékos, hátravont center.

Aki sok gólt lőtt. Az NB I-es Komló színeiben Grosics Gyulának kétszer is betalált. Hazai pályán, huszonötezer néző előtt. Egyik nagyszerű teljesítményével a Képes Sport címlapjára került. Szombathelyről jött Veszprémbe! Játszott a két ősi rivális együttesében, a Vasasban és a Haladásban is. Ezt nem sokan mondhatják el magukról a királynék városában. Előbb a Járási Tanácson dolgozott, utána került a Bakony Művekhez, ahol harmincegy évig dolgozott jogtanácsosként, majd a jogi osztály vezetőjeként.Utánpótláscsapatok edzőjeként, fegyelmi bizottság elnökeként segítette szeretett sportágát. Sala itt hagyott minket.

Az Égi All Starba igazolt.Február 27-én, héfőn 13 órakor, a Vámosi úti temetőben vehetünk tőle végső búcsút. Sala, ég veled, hajrá Fradi!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!