Sport

2017.02.02. 19:20

Remekül kezdték az idényt a Vadnai testvérek

Balatonfüred - Már a felnőttek mezőnyében is képesek kiemelkedő eredményre, ezt bizonyítja az év első versenyén, a Miami Világkupán mutatott teljesítményük is. A Vadnai testvérek, Benjámin és Jonatán fő célja a vébén való jó szereplés, és bejutni a World Cup-szuperdöntőbe.

B. Virág Rita

Jól indult az év a Vadnai testvérek számára: a Miamiban megrendezett világkupán a Laser Standard kategória legjobbjai között (ide csak a világranglista első hatvan helyezettjét hívták meg) ugyan becsúszott egy-két gyengébb futam, de akadtak kiemelkedőek is. Benjámin például többek között szerzett egy harmadik, egy hatodik és egy kilencedik helyet is, a 19 éves Jonatán pedig többször a legjobb húszban ért célba, egyszer pedig nyolcadik lett. Összesítésben előbbi a 26., utóbbi a 28. helyen végzett az 59 fős mezőnyben.

- Az ősz javát Splitben egy nemzetközi csapattal töltötték a fiúk. A londoni olimpia ezüstérmesével, a ciprusi Pavlos Kontidesszel és a riói játékok második helyezettjével, a horvát Tonci Stipanoviccsal, valamint egy ír, egy szerb és egy montenegrói vitorlázóval készültek együtt - kezdte Vadnai Péter, a testvérpár édesapja, edzője.

- Sokat dolgoztak és nem utolsósorban sokat is tanultak mindketten.

A Sportcsillag-ösztöndíjas Benjámin jelenleg a Buda-pesti Gazdasági Egyetem kereskedelem és marketing szakán első éves, ahol angolul tanulja a szakmai tárgyakat, ami komoly kihívás elé állítja. Testvére, Jonatán ebben a tanévben érettségizik a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnáziumban.

Vadnai Benjámin (elöl) és Jonatán Miamiban a vk-n a felnőttek között is ragyogóan vitorlázott Fotó: Hunsail.hu

A miami viadal után hat napra hazautaztak a fivérek, ezután viszont Ciprusra teszik át a székhelyüket, ahol újabb kemény edzőtábor vár rájuk. Az éves programjuk már összeállt, így azt is tudni lehet, hogy márciusban Splitben tréningeznek tovább, majd áprilisban részt vesznek Hyeresben az újabb Laser Standard-világkupán. Ez nagyon fontos felmérő lesz számukra, hiszen, ha sikerül jó eredményeket elérniük, akkor kvalifikálhatják magukat a World Cup Finalra Santanderbe júniusban, ahová már csak a kategória legjobb huszonöt vitorlázóját hívják meg.

- Jonatán is szeretné kiharcolni a részvételt, bár neki más feladatai is vannak, hiszen a korosztályos, U21-es világbajnokságon címvédőként vesz majd részt - hangsúlyozta Péter.

Az édesapa hozzátette, a Laser Standard hajóosztály az egyik legnépesebb csoport, a világranglistán is közel hétszáz versenyzőt tartanak számon, ezért kiváltképp nehéz a legjobbak közé bejutni. Ráadásul nem elég egyszer bekerülni a legjobb tízbe, muszáj folyamatosan jó teljesítményt nyújtani ahhoz, hogy az ember megragadjon, ott is maradjon.

- A fiúk célja, hogy mindketten top tízes versenyzőkké váljanak. Persze addig még nagyon sok munka vár rájuk. Lépésről lépésre haladunk előre, nincs okunk a sietségre, hiszen a következő olimpiáig még bőven van időnk - szögezte le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!