Sport

2016.12.05. 20:00

Rangát kárpótolta Veszprém - A hétvégi győzelem feledtetni tudta a nyári ORB-futam balszerencséjét

Veszprém - Sokakat hátráltatott technikai gond az idei Mikulás-ralin, hiszen a mezőny közel egyharmada be sem ért a célba, és még a későbbi győztes indulása sem volt biztos a versenyt megelőző estén.

Heffler Péter

Ahogy azt lapunk hétfői számában is megírtuk, ismét csak nyerhetett, aki a Mikulás-ralit választotta a hétvégén, mivel a közel száz induló, a nagy nevek, a sportág csúcsmodelljei garanciát biztosítottak a minőségi szórakozásra.

Sokan, több ezren ki is látogattak a huszadik futamra, melyet a Jutas-pusztai körgyorsnál vagy a várpalotai etapnál lehetett a leginkább élvezni. A rendezők ezúttal is egy igazi veszprémi pályát álmodtak meg, melynek mindössze tíz százaléka futott betonon, a maradék pedig a verseny sajátjának számító murvás felületen.

Közel százan versengtek az idei Mikulás-ralin, melyre több ezren látogattak ki a Jutas-pusztai körgyorshoz, vagy éppen Várpalotára Fotó: Penovác Károly

Az összesen hetven kilométeres gyorsasági össztávot hatvanöten teljesítették, míg harmincnégyen feladni kényszerültek a versenyt, köztük például a legnagyobb névnek számító, Ford Fiesta R5-össel versenyző Turán Frigyes-Zsiros Gábor kettős is. Igaz, még a futamot megnyerő Ranga Péter-Szőke Tamás párosnak is kijutott a technikai gondokból.

- Nagyon nehezen indult az idei Mikulás-ralink, mivel a teszt napján már reggel meghibásodott az autó elektronikája, és nem működött a komputer, így egy nap alatt a szerelők kétszer is utazhattak Csehországba a Skoda Motorsporthoz alkatrészért, hogy rajthoz tudjunk állni vasárnap reggel - mesélte Ranga Péter, aki szombat este tizenegy órakor kapott zöld utat a futamra.

- Az első két gyorsasági szakaszon érezhető is volt, hogy nem tudtunk rendesen tesztelni, és csak a harmadik etapon találtunk magunkra. Miután megjött az önbizalmam, már könnyen ment az autózás is, mondhatni, simán, sallangmentesen versenyeztünk, és mivel a többiek küszködtek kisebb-nagyobb technikai vagy egyéb gondokkal, el tudtunk lépni a mezőnytől. Külön öröm, hogy így tudtuk zárni az évet, mert pont a Veszprém-ralival kapcsolatosan volt egy kis hiányérzetünk ebben a szezonban, ahol az abszolút első helyről voltunk kénytelenek kiállni egy technikai gond miatt. Mondhatni, Veszprém most kárpótolt minket - tette még hozzá a 20. Mikulás-rali győztese.

A második helyen a Ford Fiesta S2000-essel Ollé Sándor és Tóth Zsolt kettőse végzett, akik közül előbbi pozitívan értékelte az ezüstöt.

- Ez egy méltó búcsú, szép eredménnyel köszöntünk el az autótól, ráadásul első abszolút futamgyőzelmünket is itt szereztük. Mint ahogy megszokhattunk, most is hoztam a formámat, egy korai rajt miatt 10 másodperces büntetést kaptam, egyszer pedig megforogtunk. Így a végére már kicsit visszavettünk a tempóból, ez a második hely ebben a komoly mezőnyben igencsak szép eredmény - nyilatkozta a verseny után Ollé Sándor.

A dobogó harmadik fokára a Ford Fiesta R5-öst terelgető Kovács Antal-Istovics Gergely duó állhatott fel.

- Harmadik helyen végeztünk, aminek nagyon örülök. Talán ez a legjobb eredményünk a Mikulás-ralin. Nagyon nehéz verseny volt, ennyire sok jó autóval és jó pilótával. Sajnos technikai gondunk akadt a végére, de szerencsére elhozott minket a célig - értékelt Kovács Antal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!