Sport

2017.06.28. 16:10

PKC: alulról építkeznek - Ügyesek voltak a fiatal kosarasok

PÁPA - Egyik legsikeresebb évükön vannak túl a Pápai Kosárlabda Club utánpótlás csapatai. Az egyesületnél tapasztalható tudatos, alulról építkező utánpótlás nevelésnek köszönhetően a 2016/2017-es évadban két első és egy második helyezést szereztek az ifjú kosárlabda-palánták, de már a tízévesek is pattogtatnak a foglalkozásokon.

Haraszti Gábor

- Nagy örömünkre a szezon végén az U14, a megyei kosárlabdázás napján az U16 is bajnoki címet ünnepelhetett, legutóbb pedig a legkisebbek, azaz az U12-es csapat állt közel ahhoz, hogy a bajnoknak járó serleget a magasba emelhesse - tudtuk meg Vajda Balázstól, a klub edzőjétől.

Az együttes magját többnyire 10-11 éves gyerekek alkotják, tehát ebben a korosztályban még a jövő szezonban is harcba szállhatnak a bajnoki címért. Idén a csodálatosan csillogó ezüstérem jutott számukra, az első hely Tapolcára került, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Balatonfűzfő együttese állhatott fel. A torna legjobb hazai játékosa Csillak Márton lett, aki egész éves teljesítménye alapján bekerült a megyei All-Star csapatba is.

A Pápai KC-nál két bajnoki cím is született idén
Fotó: PKC

A Pápán rendezett Megyei Kosárlabdázás Napján az U16 a mindent eldöntő találkozón hátrányból fordítva fektette két vállra Balatonfűzfőt. Vajda Balázs szerint évről évre minőségben tudnak előre lépni, ami azért is nagy szó, mivel egyre kevesebb a sportolni vágyó gyermek.

- Amennyire csak lehet, igyekszünk szélesíteni az utánpótlásbázist, ennélfogva az U11-es csapatunk már az országos-, az U12-es alakulatunk a megyei pontvadászatban szerepelt. Ezzel párhuzamosan a Szent István Római Katolikus Általános Iskolában évek óta nagy sikerrel folyik a "Dobd a kosárba" program. Fontosnak tartom, hogy már az általános iskola alsó tagozatában megismerkedjenek a fiatalok a sportággal, és később egyesületi szinten is a kosárlabda mellett maradjanak.

A klub edzője hozzátette, az utánpótlássikerek alapjait a megfelelő szakember, illetve infrastrukturális háttér teremti meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!