Sport

2015.05.19. 05:49

Pápai sikerek az ISEUM Rallyen

A sikeres osztrák szereplés után a hazai bajnokságban is újabb dicsőséget ünnepelhetett Klausz Kristóf és navigátora, Kecskeméti Balázs.

A Renault Clio R3-assal induló alakulat az ISEUM Rallyen szerepelt kiemelkedően: rajt-cél győzelmet arattak Szombathelyen. A 11-ből 10 gyorsasági szakaszt nyertek meg, s így az 5-ös kategória és a 2WD értékelését is az első pozícióban zártak a május 15-17-ei versenyhétvégén.

Klausz Kristóf: Igazán sikeres versenyben volt részünk a hétvégén! A kategóriánk és a 2WD értékelését is sikerült megnyernünk, ráadásul úgy, hogy 11-ből 10 gyorsaságit elsőként teljesítettünk. A 9. gyorsot egy kisebb technikai probléma miatt nem tudtuk behúzni, ugyanis szétnyílt a kipufogó, aminek következtében az autó veszített a teljesítményéből. Ennek ellenére úgy érzem, hogy egy viszonylag sima versenyt tudhatunk a hátunk mögött.

A korábbi, EB-n és Ausztriában szerzett tapasztalatainkat alapul véve ez a megmérettetés nem tartozott a legnehezebbek közé. Még úgy sem, hogy a Farkaserdő teljesen ismeretlen volt számomra – mégis ez a szakasz tetszett a legjobban mind közül. Nagyon sok volt a hosszú egyenes, teletűzdelve derékszögű kanyarokkal, így inkább a féktávokra és a kigyorsításokra kellett odafigyelnünk. A Renault nagyon jól viselkedett a murván, ami nagyban köszönhető a csütörtöki tesztünknek, ahol egy jó beállítást találtunk a kocsira.

Koncentráltan és kiegyensúlyozottan versenyeztünk, egy pillanatra sem eresztettünk le, hanem komolyan megküzdöttünk az első helyért. Ez a siker visszaadta egy kicsit az önbizalmamat, és a pontok is jól jönnek az összesített értékelésben. Most egy hónap szünet vár ránk, hiszen legközelebb a júniusi Székesfehérvár Rallyen állunk majd rajthoz. Addig pedig egy kicsit pihenünk, és összeszedjük az energiáinkat a következő megmérettetésre.

Kecskeméti Balázs: Ezen a hétvégén végre mellénk állt Fortuna! Úgy érzem, hogy jó időket mentünk, minden úgy alakult, ahogyan azt elterveztük. A Renault kezes bárányként viselkedett alattunk, szépen és látványosan tudtunk szerepelni vele. Igaz, nem a legnehezebb pályákon kellett autóznunk, de a murva azért így is sok versenyzőtársunkat próbára tette, emiatt pedig külön jó érzéssel tölt el minket az, hogy hiba nélkül tudtuk teljesíteni a futamot.

Visszajött az önbizalmunk, hiszen Szombathelyen bebizonyosodott, hogy ha nem kopogtat be hozzánk a technika ördöge, akkor tudjuk hozni a tőlünk elvárható szintet. A hétvégén is 11-ből 10 gyorsasági szakaszt nyertünk meg, így magabiztosan szereztük meg a kategóriánk és a 2WD értékelés első helyét.

Most egy kis pihenés következik számunkra, ami a sűrű szezonkezdet után ránk is fér. Az Azori-szigeteki EB futamot kihagyjuk, de júniusban visszatérünk az ORB keretein belül, a Székesfehérvár Rallyen. Bízunk benne, hogy akkor is ugyanezzel a lendülettel és szerencsével vághatunk majd neki a távnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!