Sport

2015.06.19. 13:00

Papa, az ezermester, és extrém életmester

Gyevnár Kálmán különleges figura, s biztosan nem sértődik meg e kifejezéstől. Csodabogárnak is nevezhetnénk, de hozzá valahogy nem illik a csoda szó, hiszen a vitorlázás, a sárkányrepülés, a kerámiakészítés, a motorozás mind-mind természetéből, természetességéből fakad. Az is, hogy 72 évesen ő az ország legidősebb igazolt labdarúgója.

Horváth Gábor

Ha az extrém sportok már az 50-es, 60-as évek Magyarországán is divatban lettek volna, és a pártállam valamely okból kompromisszumos gazdasági szövetségre lépett volna a nyugattal, Gyevnár Kálmánon ma minden bizonnyal valamelyik multi óriás céglogója feszítene. Ki tudja, milyen sportágban, vagy sportágakban, de az biztos, hogy eredményekkel és eseményekkel teli pályafutás állna mögötte.

Az élet azonban nem így alakult, Gyevnár Kálmánon nincs szponzor logó, csak a Tapolcai Öregfiúk FC címere, amelyet nem mellesleg hatalmas büszkeséggel visel. Jelenleg ő az ország legidősebb igazolt labdarúgója és emlékeznie is bőven van mire az elmúlt évtizedekből. Kértem is, hogy a legelején kezdjük, miközben a tapolcai sporttelep szebb időket látott, de takaros centerpályáján passzolgattunk. - Alföldi parasztgyerek vagyok és erre büszke vagyok. Martfűn nőttem fel és olyan gyerekkorom volt, amely manapság már nem adatik meg senkinek. Mi március 15-én levettük a cipőt és csak szeptemberben vettük azt vissza. Akkor is csak azért, mert iskola padlóját felolajozták. Egész nap a Tiszán voltunk, jól éreztük magunkat. Kerékpárunk nem volt, így a kocsma, vagy a bolt előtt parkolókat vittük el rendre egy-egy köre, de haragos gazdájuk miatt csak tíz méterrel arrébb mertük letenni, aztán futottunk is tovább.

Gyevnár Kálmán első sportága a kézilabda volt, annak idején még nagypályás meccseket is látott, de egyszer úgy mellbe dobták, hogy átpártolt a focira. A martfűi gyerekek, cipőgyár ide, vagy oda jórészt megfelelő lábbeli nélkül voltak kénytelenek rúgni a bőrt, pontosabban az azt helyettesítő alkalmatosságot.

- A cipőgyárból még a selejtet sem kaphattuk meg, mert azt mind elégették. Én olyan szandálban fociztam, amelynek autógumi köpeny volt a talpa. Egyébként azért nem lettem cipőipari dolgozó, mert hetedikes koromban ott voltam nyári munkán és annyira nem tetszett, hogy azonnal le is tettem róla.

A cipőipar helyett jött a bányaipar, Kálmán 15 esztendős korában vájártanulónak szegődött Nagybátonyba. A futballt itt felváltotta az atlétika, a tájfutás, na és a vitorlázó repülés, igaz, utóbbi a sajátságos politikai helyzet miatt nem tarthatott sokáig.

- Három hónapig ismerkedtünk a vitorlázó repüléssel, segítettünk a reptéren és tanultunk, de aztán volt egy disszidálási ügy, Ausztriába repült ki valaki a Dunántúlról, mire az ország összes vidéki repülését megtiltották.

Gyevnár Kálmán már nős emberként került Halimbára, később pedig Tapolcára. Aknamélyítőként dolgozott, persze a hobbik elmaradhatatlan részei maradtak életének. - A nyolcvanas évek közepén kezdtünk sárkányrepülni, 20-25-en alapítottunk egy szakosztályt, remek társaság volt, külföldre is jártunk versenyezni.

Elmesélte: két balesete volt, az egyiknél karcolás nélkül megúszta, míg a másiknál úgy kellett visszavarrni az ajka és az álla egy részét. Nem volt szép látvány, ám egy hét múlva már újra repült.

- Mindig is vonzódtam az extrém sportokhoz. Természetesen nem félelemérzet nélkül, annak meg kell lennie, de a sárkányozással úgy voltam, hogy itt minden kalkulálható, minden az embertől függ, ritka a műszaki, vagy egyéb hiba. Sajnos aztán kezdték szigorítani a repülést, ráadásul minket tiltottak ki elsőként a Csobáncról a környezetvédelem nevében. Hozzá kell tenni érdekességként, hogy mi gyalog cipeltük fel a sárkányokat, az ellenőrök pedig crossmotorral jöttek.

A repülés megszűnése fájó pont volt számára, de nehogy azt higgye bárki is, hogy Gyevnár Kálmán egyetlen napra is elfoglaltság nélkül maradt. A másik szerelem, a motorozás mellett belekóstolt a hajózásba, de csak annyira, hogy először többedmagával, aztán egyedül épített vitorlást (utóbbi ma is szeli a Balaton habjait), majd ahogyan ő fogalmazott: átment keramikusba.

- Elkezdtem próbálgatni, mert úgy gondoltam, nekem is menne. Manapság ugyan nincs kereslet a kerámiára, de ha valami kell, elkészítem. Nem mellesleg, én vagyok a csapatunk keramikusa, díjakat is csinálok és a csapattagoknak kupát, minden tizedik születésnapjukon megajándékozom őket.

A kispályázó, teremfocizó Gyevnár Kálmánt 55 esztendősen nézte ki magának a megye IV-es Tapolcai Öregfiúk FC edzője, menedzsere és játékosmegfigyelője, Boczkó Gyula. Elhívta a Diszel elleni meccsre és az újonc két bombagóljával meggyőzte a szakvezetést, leigazolták. A futballpályán is rengeteg élmény éri (és bosszúság is, volt olyan, hogy két szabályos találatát nem adták meg), idén ezüstérmes lett a tapolcai csapat mindössze rosszabb gólaránnyal lemaradva a Dörgicse mögött.

Az ország legidősebb igazolt labdarúgója
Fotó: Horváth Gábor

- Nagyon szeretjük egymást, körülbelül harmincan vagyunk, mind közösségi emberek. Én vagyok a csapat élesztője-kelesztője, mindenki csak papának hív. Úgy mondják: a mi papánk. Disznót vágunk, sörözünk, kártyázunk, örömmel vagyunk együtt. Nekem elég 10-15 perc is a pályán, valamikor csak időhúzó csere vagyok, mondják, hogy jó lassan fussak be a pályára, de én így is élvezem.

Kálmán ma is remek kondícióban van, pedig a télen egy osztrák fekete sípályán (!) összeszedett vállsérülés miatt mostanában nem tudja lefutni a heti kétszer tíz kilométerét (!). Bízik benne, hogy hamarosan rendbe jön a válla és visszanyeri a formáját. Amúgy nagyon nincs mire panaszkodnia, hiszen harminc éve 70 kilogramm a testsúlya, amelyet a sport mellett tudatos táplálkozásának, a mértékletességnek, a sovány húsoknak, a minőségi boroknak és a sok halnak köszönhet a cigaretta és a kávé mellőzése mellett.

Így egyetlen megye IV-es futballista se csodálkozzon, ha következő szezonban Papával találja magát szemben a futballpályán. És az se lepődjön meg, aki kertrendezést, fűnyírást rendelt Tapolcán, vagy környékén, mert könnyedén lehet, hogy Gyevnár Kálmán jelenik meg a megbeszélt időpontban. Ugyanis mostanában ilyen vállalkozást is működtet. Csak, hogy ne unatkozzon...

Ezermester, ez áll a névjegykártyáján. Lehetne rajta életmester is, extrém életmester.

Generációk távol és közel
Az újságíró véleménye

Nézem a futballpályán az „öregeket” és azt látom, hogy sokszor jóval nagyobb akarattal, elszántsággal játszanak, mint fiatalabb társaik. Még véletlenül sem szeretném ezt a jegyzetet arra a közhelyre kihegyezni, hogy az újabb generációk silányabbak, rosszabbak a régieknél, már azért sem, mert szerintem nincs így. Nem jobbak, vagy rosszabbak, hanem egyszerűen mások. Mentalitástól függően mindenki úgy tud teljesíteni, harcolni, küzdeni, ahogyan azt saját kora, környezete meghatározza. A saját korba sok minden beletartozik: többek között a nevelés, a gyerekkor, a társadalom adott időszakra jellemző sajátosságai mind-mind számítanak. Máshogy szemléli a világot az, aki az '50-es években nőtt fel, mint mondjuk a mai huszonévesek. A különbség természetes, ezek a világok azonban nincsenek elszigetelve, hatnak egymásra. Ezért van az, hogy a 72 esztendős Gyevnár Kálmán unokájának a szemében ugyanaz a kópés életigenlés csillog, mint a nagypapáéban, akivel gyermekkorában rengeteg időt töltött.

A különbség 50 év, de a közelség tagadhatatlan. Bálintnak volt cipője és kerékpárja, nem dolgozott bányában, nem tapasztalta sem a szocializmus szomorú-szigorú, sem a rendszerváltás zavaros időszakát, mégis amíg él, a világot kicsit Gyevnár Kálmánként látja majd. Részben a nagypapa szemével tekint előre, agyával gondolkodik, lelkével érez és tudatosan, de inkább tudat alatt úgy alakítja majd életét, ahogyan azt egy másik, jóval korábbi kor meghatározza. Úgy teljesít, harcol, küzd majd. Másként és mégis hasonlóan. A pályán és azon kívül is, hiszen természetesen itt már rég nem csak a futballról beszélünk...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!