Sport

2016.05.03. 06:57

Ötgólos veszprémi vereség

Szombathely, Veszprém – Hiába produkáltak jó első félidőt, a tartalékos csapattal felálló veszprémiek öt góllal maradtak alul a Haladás otthonában a futsal NB I-ben.

Horváth Gábor

A futsal NB I felsőházában a harmadik fordulót rendezték, az eltiltástól és sérülésektől tizedelt 1. FC Veszprém Szombathelyre látogatott.

A hazaiak várták esélyesként a találkozót, hiszen egyfelől ebben a szezonban remek formában játszanak, másrészt a bakonyiaktól többen is hiányoztak. Nem lehetett a pályán többek között a múlt héten kiállított Boromisza Gábor, valamint a csapatkapitány Tatai József sem szerepelt.

Fotó: Unger Tamás

A Haladás ugyan korán vezetést szerzett a mérkőzésen, a vendégek jól bírták a kapujukra nehezedő nyomást és a 17. percben Finta révén egyenlítettek. A szünetre végül a hazai csapat vonulhatott előnnyel.

A második játékrészben az 1. FCV megpróbálta meglepni ellenfelét, bátran ment előre, azonban nem sikerült az újabb egyenlítés, sőt öt perc alatt hármat is bekapott a bakonyi együttes.

Innen pedig már nem volt visszaút, a Veszprém szépített, ám összességében hiába harcolt keményen, simán kikapott.

Eredmény: Haladás-1. FCV 7:2 (2:1)

V.: Futó, Kovács.

Haladás: Tyukász – Gyurcsány, Horváth, Hegyesi, Öreglaki. Csere: Gyimesi (kapus), Vidák, Németh P., Sipos, Hajmási, Németh E., Rácz. Edző: Lódi Tamás.

1. Futsal Club Veszprém: Schmidmajer – Németh, Tar, Püspök, Gulyás. Csere: Sárdi, Spandler (kapusok), Finta, Vas, Bognár, Gunther, Sándor. Edző: Madarász János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!