Sport

2015.08.29. 13:13

Örömpeca a parton

Veszprém – Pápai siker született a Napló-kupa meghívásos horgászversenyén, amelyet az újság 70 éves születésnapja kapcsán szervezett a szerkesztőség.

Tremmer Tamás

A Kádártai Sporthorgász Egyesület Bánya-tava méltó helyszíne volt a Napló-kupának, amelyre a szerkesztőség azon partnerei – városokat, hivatalokat, intézményeket, vállalatokat, szervezeteket – kaptak meghívást, amelyekkel évtizedek óta szoros a kapcsolat. A tóparton 22 páros mérte össze a szerencséjét - köztük nők is kiálltak a stégekre -, s próbálta felpiszkálni a halak étvágyát. Az időjárásra sem lehetett panasz, hiszen már reggeltől hétágra sütött a nap, néha talán már túlságosan is. A hangulat az első perctől baráti volt, látszott nem verseny, sokkal inkább örömünnep volt ez a nap. A résztvevők között többen voltak olyanok, akik ekkor fogtak életükben először horgászbotot a kezükbe. És szerencsét is hoztak a csapatnak! A halak étvágyával volt némi bajuk a horgászoknak, de ezzel együtt is minden csapatnak jutott a halakból. Kinek több, másnak esetleg csak egy

A verseny díjait Németh F. Bernadett, a Napló főszerkesztője adta át, aki hangsúlyozta, ilyen rendezvény még nem volt a szerkesztőség szervezésében. Azt tapasztalta, hogy a verseny várakozást felülmúló sikert aratott a résztvevők körében, ezért ígéretet tett arra, hogy a Napló-kupából hagyományt teremtünk.

A versenyen pápai siker született, a város képviseletében indulók (Keresztes Péter, Orbán Péter) 7990 grammos összfogással hazavihették a Napló-kupát. Második helyre Veszprém város csapata (Gyermeli József, Sándor László) küzdötte fel magát, ők 6280 gramm halat zsákmányoltak. Harmadik a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. csapata (Fodor Ferenc, Szári Zsolt) lett, 5720 grammal. A balatoniak csapata nemcsak vitt, hanem hozott is díjat, ezt Keresztes Péter nyerte meg, aki egy 3250 grammos potykát terelt a szákba. A legnagyobb halat fogó horgász a jövő évre szóló balatoni területi engedélyt Szári Zsolt vezérigazgatótól vehette át.

Először volt a Bánya-tavon Keresztes Péter, aki egy első helyezéssel és egy különdíjjal is gazdagodott. Nagyon tetszett neki, hogy a vízben mindenféle viszonnyal – mély és sekély vízzel, nádassal – találkozott. Sikerült megtalálniuk azt a helyet, ahonnan ki tudtak szedni annyi halat, hogy nyerni tudtak. Társa, Orbán Péter gratulált az újságnak a 70 éves jubileumához. Ha lesz folytatás, szívesen vesz részt azon is.

A horgászathoz nagyon meleg volt, de ennek ellenére jól érezték magukat, nyilatkozta a második helyezett csapat nevében Sándor László. Szerencsére tudtak halat is fogni. Ha meghívást kapunk, jövőre is itt leszünk, tette hozzá Gyermeli József.

- Nagyon jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy a halak és a tó egyaránt megvicceltek bennünket. Tanulságos hétvége volt – mondta Szári Zsolt. Jelezte, érdekes vízen horgászhattak, ennek köszönhetően pontyot nem is sikerült szákba terelniük, pedig hét is volt a horgukon. Örültek, hogy itt lehettek a 70. születésnapon. A vezérigazgató kifejtette, jó kapcsolatot kívánnak ápolni az újságokkal, hogy hiteles információk jussanak el az olvasókhoz. Ebben a Napló élen jár. Ezért is támogatták a rendezvényt a különdíjjal. A területi engedély olyan horgászhoz jutott, aki élni is fog a lehetőséggel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!