Sport

2015.10.03. 20:16

Óriási veszteség érte a kéziseket - megsérült Christian Zeitz

Óriási veszteség érte újra a magyar bajnok férfi kézilabda együttest.

B. Virág Rita

A múlt heti Flensburg elleni rangadón Nagy László csapatkapitány esett ki, mint utóbb kiderült, eltört a keze és azóta már meg is operálták.

A PPD Zagreb otthonában pedig egy brutális mérkőzésen a másik jobbátlövő, Christian Zeitz is megsérült. A német játékos nem nagyon szokott szimulálni, ezért a Veszprémért szorítók biztosak voltak benne, komoly a baj, mert úgy kellett betámogatni az öltözőbe.

Fotó: Penovác Károly

Vissza sem tudott jönni a második félidőre, civilben nézte végig a folytatást. Az első vizsgálatok alapján a válla sérült meg. Azt nem tudni, hogy mennyire komoly a baj. Az viszont biztosnak tűnik, hogy vasárnap nem tud majd pályára lépni a Nexe elleni SEHA-Liga mérkőzésen.

Időközben megtudtuk, nem jelentették fel a játékvezetők Momir Ilicet, ez pedig azt jelenti, játszhat a következő Bajnokok Ligája ütközeten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!